Grindenu nem zárja ki az alkotmánybíróság működésére vonatkozó törvény módosításának lehetőségét - AGERPRES.


Bukarest, október 22./Agerpres - Sorin Grindenu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke jelezte, hogy nem tartja kizártnak az alkotmánybíróság működését érintő törvény módosítását. E lépés hátterében az áll, hogy a bíróság eddig elutasította a bírák és ügyészek nyugdíjazását érintő valamennyi javaslatot.

A politikus szerdán a parlamentben reagált egy újságírói kérdésre. Kifejtette, hogy nyitott a jogszabály módosítására, amely az alkotmánybíróság működését érinti, de jelen pillanatban a legfontosabb számára, hogy a koalíció sürgősen foglalkozzon a 'méltánytalanul magas' bírói és ügyészi különnyugdíjak ügyével.

Grindeanu véleménye szerint a koalíció előtt két alternatíva áll: az egyik lehetőség, hogy a bírák és ügyészek bevonása nélkül, a korábban alkotmányellenesnek nyilvánított tervezetet változatlan formában próbálják újra elfogadtatni. A másik opció, hogy egyeztetéseket folytatnak a jogi szakma képviselőivel, és az elnöki hivatalt is bevonják a tárgyalásokba.

A PSD ügyvivő elnöke kiemelte, hogy nem áll szándékában visszavonni azt a javaslatát, amely szerint a koalíciónak létre kellene hoznia egy munkacsoportot az új törvény kidolgozása érdekében, amely a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozza. AGERPRES/ (RO - szerző: Dana PICIU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Related posts