Egy újabb budapesti palota újra megcsillan: a Magyar Nemzeti Bank székházának pompája visszatért, és most ismét a régi fényében tündököl. | szmo.hu

Több évtized múltán városunk központjában egyedülálló építészeti kincsünket újraélesztették, ezzel friss impulzusokat adva a hely szellemének.

A Magyar Nemzeti Bank budapesti székháza, Alpár Ignác ikonikus alkotása, visszakapta szépségét. Az épület rekonstrukciója nemcsak a múlt értékeit állította helyre, hanem a jövő elvárásaihoz igazította az épületet, így mi is láthattuk, milyen lenyűgöző volt Alpár Ignác és a vele dolgozó mesteremberek munkája.

A palota, amely a Monarchia központi pénzügyi intézményének, az Osztrák-Magyar Banknak épült, 1902 és 1905 között készült el, és a budapesti fiókjainak székhelyéül szolgált. Alpár Ignác, az építkezés vezető tervezője, a Magyar Építő Művészet 1917/4-6. számában hangsúlyozta, hogy a tervezési programban világosan megfogalmazták azokat a speciális igényeket, amelyek egy jegybank működéséhez elengedhetetlenek, és amelyek sok szempontból eltérnek egy hagyományos banképület követelményeitől.

Amikor elkezdtem kidolgozni a tervvázlatokat, gyorsan ráébredtem, hogy egy olyan feladatról van szó, amely jelentősen eltér a hagyományos banki infrastruktúrától. Olyan célzott épület megvalósítása állt előttem, amely eddig még nem létezett, hiszen a jegybankok többsége jellemzően régi, átalakított ingatlanokban működik. Ennek következtében az ilyen épületekben található berendezések csupán egyes funkciók ellátására lehetnek alkalmasak, de hiányzik belőlük az a komplexitás, amely egy jegybank teljes működését integrálni tudná egy modern, jól megtervezett építmény keretein belül.

Az építész, aki a lenyűgöző Vajdahunyad várát, a grandiózus Tőzsdepalotát és az ikonikus Anker-házat hozta létre, rendkívül komolyan vette a feladatát. Meggyőződése volt, hogy csupán akkor képes egy speciális funkciójú épület megalkotására, ha alaposan megérti azokat a folyamatokat és funkciókat, amelyek számára teret ad. Ennek érdekében a bank patinás, József téri székházában mélyrehatóan tanulmányozta a trezorkezelés különböző aspektusait.

A Szabadság téri épülettel kapcsolatos egyik újítása az volt, hogy palotában nem középen, hanem a perifériákon helyezte el a tőzsdetermeket, ezzel megoldotta a természetes világítást a gabona- és árutőzsde helyiségeihez. Továbbá szakított azzal a középkorig visszanyúló hagyománnyal, hogy a trezort a pincében helyezze el. Ezen kívül egy nagy földszinti központi terem helyett egy nagy központi udvart tervezett.

Az udvart övező épületszárnyak változatos architektúrával bírnak, hiszen mindegyik a saját speciális funkciójához lett kialakítva. A legpompásabb az a díszlépcsőház, amely a falsíkból kiemelkedve hívja fel magára a figyelmet, valamint az elnöki és alelnöki szárny, amelyek eleganciájukkal tűnnek ki. Ezzel szemben az irodaszárny sokkal szerényebb vonalvezetésű, míg a negyedik, zárt szárny titokzatos módon a trezort rejti magában.

De nem csupán a puszta funkció számított Alpár Ignácnak. Tervét nemes, különleges anyagokból, míves munkával kívánta megvalósítani. Úgy, hogy elegáns és feladatához méltó legyen a bank székháza. A megvalósításban pedig valódi mesteremberek és művészek vettek részt. A festett üvegablakok például Róth Miksa műhelyében készültek, a belső szobrászati művek Maróti Géza és Schrödl Emil nevéhez fűződnek, a homlokzaton látható figurális díszítőelemek Senyei Károly, Mayer Ede, Tóth István, Róna József és Markup Béla munkái.

A nemes és különleges anyagok kifejezése itt szó szerint értendő. Alpár Ignác felfedezett egy kis bányát Kolozsvár közelében, ahonnan a kőanyagot nyerték, és mivel a bányászat befejeződött, a banképület valóban páratlan alkotássá vált. A belső tér díszítése során is a minőség és a esztétika dominált: a Popovics terem elegáns selyemtapétáját egy milánói manufaktúra készítette, amely a mai napig megőrzi a régi dokumentumokat. Ennek köszönhetően sikerült azonosítani az eredeti alapanyagokat a rekonstrukcióhoz, így a helyszín történelmi értéke tovább élhet.

A Monarchia széthullását és a trianoni békediktátumot követően ebben az épületben kezdett el működni az önálló magyar jegybank 1924-ben.

A második világháború idején a székház szerencsére megúszta a súlyos károkat, de sajnos a háború utáni időszakban már nem kerülték el a beavatkozásokat, amelyek méltatlanok voltak Alpár Ignác eredeti elképzeléseihez képest. Az épület alapvető funkciója azonban megmaradt, így elkerülte a drasztikus átalakulásokat és radikális módosításokat.

Ugyanakkor Budapest ostroma majd a háború után a nem teljes körű felújítás, illetve az elmúlt évtizedek toldozott-foldozott megoldásai miatt a palota fénye megkopott, műszaki állapota pedig nem tette alkalmassá arra, hogy biztonsági kockázatok nélkül működjön még éveken át.

A jelenlegi rekonstrukció célkitűzései között szerepel, hogy az épület újból elnyerje hajdani szépségét, miközben a modern biztonsági és tűzvédelmi előírásoknak is maradéktalanul megfeleljen. Emellett kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy olyan magas színvonalú közösségi tereket alakítsunk ki, amelyek valóban szolgálják a felhasználók igényeit. Továbbá, fontos volt számunkra, hogy a kialakított munkahelyek a mai kor elvárásainak megfelelően működjenek, így teret adva a kreativitásnak és a hatékonyságnak.

Az épület átalakítása során fő szemponttá vált, hogy a lehető legtöbb természetes fényt engedhessenek be a belső terekbe.

Ahol csak lehetett, az eredeti elemeket megőrizték, vagy a források alapos tanulmányozása után reprodukciókkal pótolták őket. Például az eredeti nyílászáróknak csupán néhány példánya maradt fenn, és ezek alapján alakították ki az új ablakokat és ajtókat. Az előcsarnokban, valamint a lépcsőházban található Róth Miksa által tervezett ablakok is eltűntek vagy megsemmisültek, nemcsak a háború idején, hanem az azt követő évek és évtizedek során is. A régi, díszített savmart üvegek is hiányoztak a folyosói ajtókról, ezért a XX. század második felében standard ablaküveget szereltek be a helyükre, így ezeket az elemeket is újra kellett tervezni és legyártani.

A szocializmus alatt a belső tér elrendezése jelentős átalakuláson ment keresztül. Az első szint egy részét utólag födémmel osztották ketté, ami nyomasztó és zárt teret eredményezett. A harmadik emelet loggiáit is eltüntették, befalazva őket, így a világosság és a szellősség érzetétől megfosztották az épületet. A rekonstrukció során elengedhetetlen volt, hogy megszabadítsuk az épületet ettől a nyomasztó "csomagolástól", lehetővé téve számára, hogy újra kibontakozhasson és fényesen ragyoghasson.

Bár a dísztermek maguk is lenyűgözőek, különösen az olasz tapétával borított és aranyozott rózsamotívumokkal ékesített Lámfalussy terem, a felújítás legizgalmasabb eleme kétségtelenül az üvegkupolával fedett udvar. Itt egy varázslatos üveghíd vezet a buja növények között elhelyezett padokhoz, ahol a természet és az építészet harmóniában találkozik.

Az egyetlen zavaró elem számomra az épületben az emeletráépítés üveg-fém tetőzetének szerkezete, ami az utcafrontról nézve nem esztétikus. Különösen ehhez a pompás palotához képest.

A rekonstrukciónak köszönhetően Budapest szíve újra birtokába vette egy lenyűgöző, századfordulós épület varázsát.