"Vidnyánszky Attila áldozatul szolgált a magyar kormány fokozatos militarizációs terveinek."

Barabás Richárd, a Párbeszéd - Zöldek társelnöke nyílt levelet írt Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának. A politikus azzal kezdte, hogy kevés igazabb, komolyabb, emberibb műfajt ismerünk, mint a színházat. A magyar és a nemzetközi drámairodalomban pedig kevés állandóbb elemet találunk, mint a kiállást az emberiességért, a kultúráért, a békért. Azokért az értékekért, amelyek első áldozatai minden háborúnak.

Először szkeptikusan, majd mély döbbenettel olvastam, hogy a Nemzeti Színház együttműködési megállapodást kötött a magyar hadsereggel. Ennek keretében a színház a "katonakultúrát" kívánja népszerűsíteni. Ahogyan Ön is megfogalmazta: "Egy felismerés hozta össze a színházat a minisztériummal, mely szerint közös célunk van."

- fogalmazott Barabás Richárd, majd így folytatta: "Én, bevallom, nem értem, mire gondol. Mert a színház célja katartikus művészeti élményt adni. A hadseregé pedig az, hogy - hol nemes, hol alantas célból - embereket öljön. Nehezen látom a hasonlóságot."

Barabás Richárd véleménye szerint Vidnyánszky Attila valószínűleg csak félreérthetően fogalmazott, amikor kijelentette, hogy színházi tevékenysége csúcspontját a hadsereggel együtt tartott közös rendezvény jelentette. Ezen az eseményen a nézőtéren több ezer egyenruhás állt, akik együtt zengték a színpadon lévőkkel Dobó István esküjét.

Amikor egyenruhás fegyveresek foglalják el a színházi lelátókat, és betanult frázisokat harsognak, az messze nem a kultúra kifejezése. Ez inkább a nemzet legkínosabb és legsötétebb pillanatait idézi fel. Nem inspirációt hoz, hanem félelmet kelt.

A politikus csak ajánlani tudja a Nemzeti Színház vezérigazgatójának, tekintse át, milyen kontextusban értelmezi a hadsereg ezt a "kulturális" rendezvényt. "A produkciót követően a kadétokat az alábbi programok várták: high-tech haditechnika, szimulátorok, robotkutya, fegyverbemutatók, lézeres lövészet."

Lézeres lövészettel a kultúráért – ez a kezdeményezés egy új irányt mutat a művészet és a társadalmi felelősségvállalás összekapcsolásában. Meggyőződésem szerint Ön is érzékeny a magyar kormány fokozódó militarizációs stratégiájának hatásaira. A Nemzeti Színház nem csupán egy intézmény; ez a kultúra szentélye, amelynek feladata nem a militarizmus támogatása, hanem a társadalmi értékek és a kritikai gondolkodás előmozdítása. Szükséges, hogy a színház olyan műveket mutasson be, amelyek rávilágítanak a "katonakultúra" következményeire, és figyelmeztessenek a hatalmi struktúrák árnyoldalaira. Ahogyan a klasszikus és modern dráma mesterei – Szophoklész, Madách, Örkény és Brecht – is tették, úgy a mai színház feladata, hogy reflektáljon a társadalmi valóságra, és bemutassa, hova vezethet a militarizmus irányába tett lépés. Az igazi művészet nem csupán szórakoztat, hanem provokál, elgondolkodtat, és arra ösztönöz, hogy bátran kérdőjelezzük meg a minket körülvevő világot.

Barabás Richárd, aki politikai pályafutása mellett egykor a színpadon is sikereket aratott, határozottan felszólít: "A hadsereggel kötött megállapodás felmondását kérem. Ne engedje, hogy a színház a skandáló fegyveresek színhelyévé alakuljon. Önnek nem behívnia, hanem ki kell küldenie a fegyvereseket a nézőtérből. Bízom benne, hogy pozitív választ kapok."

Barabás Richárd, a Párbeszéd - Zöldek társelnöke nemrégiben egy sajtó-háttérbeszélgetés során felhívta a figyelmet arra, hogy "a szemünk előtt zajlik egy olyan militarizáció, amit elfed a békepropaganda". A politikai diskurzus során kifejtette, hogy az ellenzék az elmúlt években milyen hibákat követett el, és elgondolkodtatóan beszélt arról, hogy mit is jelent valójában az ellenzék, valamint arról, hogyan képzeli el pártja a jövőbeli ellenzéki szerepvállalást.