Vendée Globe 2024-25 - A hetedik hét - Bestaven kényszerűségből visszavonult, új győztes érkezik a szóló földkerülő versenyen | HAJOZAS.HU
A Csendes-óceán nem az a kedves, felköszöntős fajta. Yannick Bestaven, aki, - amint azt a rajt előtt bejelentette - utolsó szólóvitorlás versenyén hajt, december 28-án lett 52 éves, ám ajándéknak nem nevezhető, amiket a születésnapjára és az azt megelőző napokon kapott az óceántól. Sorra érték a bajok.
December 24-én a vízbe zuhant a Code Zéro elővitorlája, ami súlyosan károsodott, és miközben a vízből próbálta kihúzni, a jobb oldali szárnya is megsérült. Karácsony napjaiban, amikor egy hirtelen szélroham befújta a hajót, az egyik betekerős orrvitorlája robbant szét, és a hajó megdőlt. Ráadásul a hajótest jobb hátsó részén is észleltek sérüléseket a héjon. Mindezek ellenére a versenyben a 4-11. helyek között, egy szoros üldözőbolyban haladtak. December 27-én azonban bekövetkezett a végső katasztrófa. Este jelezte a csapatának, hogy komoly hiba lépett fel a kormányművében. A két kormánylap mozgását összekötő rudazat teljesen tönkrement, így a Maitre CoQ V. kormányozhatatlanná vált.
Bestaven kötelekkel rögzítette a rendszert, így az ismét használhatóvá vált, ám ez a megoldás csupán ideiglenes és korántsem tökéletes, mindössze csökkentett sebességű haladásra adott lehetőséget. Mindezek ellenére előre tudott haladni, hiszen el kellett hagynia a világ egyik legveszélyesebb hajózási területét. December 29-én este sikeresen megkerülte a Horn-fokot, de szomorúan kellett bejelentenie, hogy Ushuaïa (Argentína) felé veszi az irányt, ahol csapatának segítségével javítja ki a problémát. Ez sajnos a versenytől való visszalépését is jelenti.
A hetedik versenyhét végén a 10. Vendée Globe szóló földkerülő mezőnye 35 hajóra zsugorodott.
A versenyt még a 49. napon is Yoann Richomme (Paprec Arkéa) vezette, azonban Charlie Dalin (MACIF), aki a Horn-fok szorosának megkerülése után az Atlanti-óceánon egyszer már 140 tengeri mérfölddel lemaradt, mára sikeresen felzárkózott riválisa nyomába. Ma reggel 7 órakor, a rajt óta már több mint 19 ezer tengeri mérföldet megtéve, csupán 4-5 tengeri mérföld választotta el a két vitorlázót egymástól.
A Horn-fok után a Falkland-szigetek vidékén a versenyzők taktikai lehetőségei drámai módon beszűkülnek, köszönhetően a mostanában északra és nyugatra kiterjesztett virtuális jéghatárnak. Itt a játéktér rendkívül szűkös, ami különösen megnehezíti a helyzetet, hiszen azok, akik eddig eljutottak ide, mindannyian egy alacsony légnyomású anticiklon hatása alatt állnak. Ez a jelenség a déli féltekén, a nyugati oldalon nem csupán szélcsendes zónákat teremt, hanem szembeszéllel is fenyegeti a vitorlázókat. A jéghatár miatt viszont nem tudtak átkelni a keleti oldalra, ahol pedig kedvező szélviszonyok vártak volna rájuk.
A vitorlázó élenjáró kettős között a távolság jelentősen módosult az utóbbi időszakban. Jelenleg azonban már a Szent Ilona magasnyomású rendszerének hatókörén kívül helyezkednek el, amely lehetővé teszi számukra, hogy a délkeleti passzátszél erejét kihasználva gyorsabban haladjanak. A 49. versenynap végén még mindig lassan haladnak, de a brazil partokhoz közelebb vitorlázó Sebastien Simon (Groupe Dubreuil) az utolsó két nap során látványosan csökkentette hátrányát, és már 300 tengeri mérföldön belül van tőlük. Azonban, valószínű, hogy ez a felzárkózás hamarosan véget ér, mivel a következő napokban Richomme és Dalin a passzát szél segítségével gyorsulni fognak, míg Simon előtt még egy átmeneti zóna is áll. Mindenesetre, Simonnak, aki a jobb oldali foilja nélkül vitorlázik, minden egyes apró előny kincset ér az üldözőkkel szemben.
Az első helyezettől 1400-1900 mérföld távolságra zajló üldözőbolyból kiesett Bestaven, míg a negyedik pozíciót elfoglaló Thomas Ruyant (Vulnerable) sikeresen eltávolodott tőlük. Ám a Falkland-szigetek közelében 300 mérfölddel mögöttük rendkívül szoros a verseny. Jeremie Beyou (Charal) az észak-északnyugati szélben távolabb marad a Falkland partjaitól, és Nico Lunvennel (Holcim PRB) vív harcot, míg a többiek inkább a sziget takarásának kockázatát vállalják, és nyugatabbra navigálnak. Paul Meilhat (Biotherm), Boris Herrmann (Malizia Seaexplorer) és Sam Goodchild (szintén Vulnerable néven futó hajójával) jelenleg gyorsabb tempót diktálnak, mint Beyou és Lunven, miközben közöttük is csupán néhány mérföld a különbség.
Szintén partközeli utat választott Justine Mettraux (Teamwork - Team Snef), és a tizedik helyen ő is felzárkózóban van az előtte vitorlázó csoportra. Justine nagyszerűen hajt, és ha így folytatja, egészen biztosan megjavítja a legjobb női szóló földkerülő rekordot, amelyet a legutóbbi Vendée Globe óta Clarisse Cremer tart, aki jelenleg 1100 mérfölddel hátrébb, még a Csendes-óceánon halad. 2017-ig pedig Ellen MacArthur volt a női rekordtartó.
Cremer (L'Occitane) Benjamin Dutreux (Guyot) társaságában a jéghatár szélén vitorlázik, míg északabbra Samantha Davies (Initiatives Coeur) még mindig a cél felé tart, viszonylag közel hozzájuk. A következő napokban mindhármukra ugyanaz a ciklon vár, amely megnehezíti az utat, sőt, a Horn-fokhoz való érkezésük is rendkívül zord időjárási körülmények között történhet.
Háromszázötven mérföldnyire mögötte Romain Attanasio (Fortinet Best Western) fáradhatatlanul követi Sam nyomait, miközben a családi kötelékek helyreállítására törekszik. Eközben az egykori paralimpiai bajnok, Damien Seguin (Groupe Apicil) a 15. helyezésből buzdítja őt, hogy még nagyobb sebességre kapcsoljon.
Bő 200 mérfölddel hátrébb a Némó pont magasságában tizenhatodikként a jó öreg Jean Le Cam (Toute Commence en...) vezeti az egyenes uszonyos hajók mezőnyét, és ha nem történik vele semmilyen baj, akkor ez így is marad, mert már bő ezer mérfölddel jár előrébb, mint Benjamin Ferré, miközben kettejük között a maradék foilerek közül Giancarlo Pedote (Prysmian), Isabelle Yoschke (MACSF), és Alan Roura (Hublot) hajtanak kelet felé.
Ferré (Monnoyeur - Duo for a Job) egy kis előnnyel vezeti a következő, rendkívül szoros 21-29. helyezett vitorlázó csoportot, akik már túlnyomórészt "daggerboard"-os, egyenes uszonyos IMOCA 60-asokkal szelik a Csendes-óceán hullámait, miközben a Némó ponthoz közelednek. A csoport tagjai Tanguy le Turquois, Sébastien Marsset, Louis Duc, Arnaud Boissiers (ő foilerrel versenyez), Violette Dorange, Eric Bellion, Kozsiro Siraisi (szintén foiler), Conrad Colman és Guirec Soudée, akik mindannyian izgalmas versenyt folytatnak egymással.
Mögöttük már többszáz mérföldes különbségekkel hajt Oliver Heer, Antoin Cornic, a továbbra is keményen navigáló és Seguinhez hasonlóan bal kézfej nélkül élő, de mindig boldog és diadalmas kínai Xu, majd Manuel Cousin, és Fabrice Amadeo, akinek a hajója egykor Weöres Szabolcs New Europe testvéreként született.
A mezőny legvégén, az egykori Spirit of Hungaryval vitorlázik a belga Dennis Van Weynbergh, aki még mindig az Indiai-óceán hullámain küzd. Dicséretes erőfeszítéseket tesz, de nem meglepő, hogy ő lehet az utolsó a földkerülő versenyben. Azonban amit tőle, és a mezőny többi hajósától láthattunk, az kétségkívül felértékeli Fa Nándor korábbi Vendée Globe teljesítményeit! Bár a hajók és a versenyek jelentősen fejlődtek azóta, Nándi mindkét célba futása során komoly tényező volt: 1993-ban az 5. helyezésével ő lett az első nem francia vitorlázó, aki célba ért a verseny történetében, majd a 2016-17-es földkerülőn a már foilerekkel felszerelt mezőnyben a 8. helyen végzett.
Különösen figyelemre méltó Pip Hare esete, akinek az ötödik héten, Ausztráliától délre, váratlanul letört az árbóca. Az egyik megmentett dekkszálingjából egy innovatív, viharálló segédrudazatot alakított ki, és erre két új vitorlát tervezett. Két hét leforgása alatt, egyedül és külső segítség nélkül, több mint 800 tengeri mérföldet vitorlázva sikerült elhagynia a déli óceán jéghatárának közeli vizeit, valódi bátorságról és találékonyságról téve tanúbizonyságot.
Ráadásul kalandja során naponta osztotta meg a szárnyaszegett Medallia fedélzetéről készült videóit, melyekben színesen mesélt a vele történtekről. Hihetetlen életörömmel és eltökéltséggel küzdött meg az útja során felmerülő nehézségekkel, és joggal ragadta magával a versenyre figyelő nézők figyelmét. Számukra a mindennapi "Slow boat to Melbourne" filmek sorozata nem csupán az élen vitorlázók izgalmas kalandjainak követését jelentette, hanem egyfajta inspirációt és új perspektívát is nyújtott, amely gazdagította az élményeiket.
Fontos, hogy részletesebben is kifejtsük ezt a témát, hiszen a földkerülő vitorlázók tapasztalatai, különösen Pip Hare világos és inspiráló szavai, mindannyiunk számára egyfajta újévi üzenetet hordoznak. Ez a mondanivaló nem csupán a vitorlázásról szól, hanem sokkal inkább az élet mélyebb értelmére és a kihívások leküzdésére.
