Trump a háború széléről visszatérve időt kért magának, de a kérdés az, hogy mire fogja ezt felhasználni.

Donald Trump amerikai elnök Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadja a washingtoni Fehér Ház nyugati szárnyának kapujában 2025. április 7-én - Fotó: Jabin Botsford / The Washington Post / Getty Images

Az utóbbi időben már megszokhattuk, hogy a személyes névmások használata politikai dimenzióval bírhat, de arra senki nem számított, hogy az egész világ ennyire hevesen reagál egyetlen névmásra. Amikor Donald Trump kedden bejegyzést tett közzé, amelyben azt állította, hogy "totális ellenőrzés alatt tartjuk az eget Irán felett", sokan a "we" kifejezésben nem csupán egy országot, hanem egy potenciális katonai konfliktus előszelét is látták. Ezt a névmást sokan úgy értelmezték, mint az Egyesült Államok készülődését egy háborús helyzetre az iráni atom- és rakétaprogram ellen, különösen annak fényében, hogy múlt pénteken Izrael oldalán támadássorozatot indítottak.

Különös figyelmet érdemel, hogy a feltétel nélküli megadásra való felszólítás Iránt célozta meg, miközben a tízmilliós Teherán teljes kiürítését követelte. Alig burkoltan megfenyegette Ali Hamenei ajatollahot is, holott lapértesülések szerint napokkal korábban éppen ő vetette vétó alá az izraeli tervezetet, amely a 86 éves iráni vezető likvidálására irányult. A háborús retorika fokozódását a hírek csak tovább erősítették: az óceánt átszelő légi utántöltő gépek és a Dél-kínai-tenger felől a Perzsa-öböl felé tartó Nimitz repülőgép-hordozó flottájának mozgása is egyre aggasztóbb képet festett a régió feszültségeiről.

Az amerikai nyilatkozatok folyamatosan hangsúlyozták, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt közvetlenül a támadásokban, ami miatt a közvélemény a hét közepén találgatta, hogy ez a helyzet esetleg megváltozik-e. Az amerikai katonai erők már eddig is kulcsfontosságú szerepet játszottak Izrael légvédelmi rendszereiben, különösen az iráni ballisztikus rakéták és drónok fenyegetésével szemben. A hírszerzési együttműködés mellett az izraeli hadsereget nagymértékben az Egyesült Államok fegyverzi fel – a 2019 és 2023 közötti időszakban a fegyverimportjának 69%-a az USA-ból származott. 2023. október 7-e óta pedig Izrael több mint 20 milliárd dollár értékben kapott katonai támogatást. Csütörtökön 14 nehéz szállítórepülő érkezett Izraelbe katonai eszközökkel, és az IDF összesítése szerint ezzel a Hamász terrortámadása óta érkező katonai szállítmányok száma már elérte a 800-at.

Másrészt a háborúba való belépés különböző formákban valósulhat meg, kezdve a Kelet-Irán eléréséhez szükséges légi üzemanyag-utántöltéstől, egészen a hegyek mélyén megbújó fordói urándúsító létesítmény elleni egyszeri, precíziós nehézbombázó támadásokig. A közel-keleti légi- és tengerészeti erők teljes körű bevetése is a lehetőségek között szerepel. Az iráni nukleáris program főbb aspektusait és célpontjait részletesen kifejtettük. Az amerikai bombát, amely az atomfegyverek kivételével egyedüliként képes lenne megsemmisíteni a fordói komplexumot, itt mutattuk be.

Miután több amerikai lap is megírta forrásai alapján, hogy Trump fontolgatja, beszálljon-e az Irán elleni támadásokba, a kérdés az elnök legnagyobb híveit is egymás ellen fordította. A beavatkozást ellenző, volt Fox News-os Tucker Carlson Ted Cruz texasi szenátorral ordítozott egy podcastban, majd pedig egymásnak feszültek az America First bezárkózáspárti tagjai az iráni rezsim elleni katonai fellépést sürgető szárnnyal, eddig még nem látott repedéseket okozva a Trumpot az elnöki székbe segítő jobboldali koalícióban.

"Lehet, hogy megteszem, lehet, hogy nem. Senki se tudja, hogy mit is akarok tenni" -mondta szerdán Trump, továbbra is nyitva hagyva a kérdést. Csütörtökön aztán a néhány napos nemzetközi feszültség és bizonytalanság után a Fehér Ház hivatalosan bejelentette, hogy "tekintettel arra, hogy a közeljövőben jelentős esély van a tárgyalásokra Iránnal, amelyek megtörténhetnek vagy nem", Trump két héten belül dönti el, hogy az USA szerepet vállaljon-e a konfliktusban.

Trump az izraeli offenzíva múlt pénteki elindítása után olyan álláspontot képviselt, amely szerint a háborút sürgősen egy gyors megállapodással kell rendezni, amelyben Teherán vállalja nukleáris programjának teljes felszámolását. Ugyanakkor bizonyos források arról számoltak be, hogy az izraeli katonai és hírszerzési sikerek kedvezően hatottak Trumpra, és felkeltették benne a vágyat, hogy részesévé váljon egy olyan diadalmenetnek, amely akár a síita teokratikus rezsim Amerika-ellenességre épülő ideológiájának bukásával is végződhet.

A második elnöki ciklusának külpolitikáját a "béketeremtésre" felhúzó Trumpba simán bele lehetett látni, hogy a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel szemben többször is kifejtett gyanakvása ellenére csatlakozik Izraelhez. Egyfelől Trump személyiségéből adódik, hogy nehezen viseli, ha nem ő a főszereplő; széles körben hangoztatott békepártisága és megegyezésre való hajlandósága ellenére valójában nincsenek erkölcsi aggályai az erőszakkal szemben; Iránt konkrétan a Teheránnal szövetséges jemeni húszik elleni légi offenzívával bombázta bele az áprilisban az atomprogramjáról kezdődő amerikai-iráni tárgyalásokba.

Izrael hónapok óta aktívan dolgozik azon, hogy Trumpot a katonai beavatkozáspárti tábor felé terelje, egy olyan kommunikációs kampány keretében, amely kifejezetten az elnök személyiségére lett szabva. Netanjahu nemcsak személyes találkozókon próbálta meggyőzni Trumpot, hanem vezető amerikai médiaplatformokon is interjúkat adott, hogy hangsúlyozza: Amerikának Izrael oldalán a helye. Egy izraeli szakértő a Háárecnek nyilatkozva kiemelte, hogy a precízen megtervezett kampány tudatosan elkerülte még a látszatát is annak, hogy Izrael bármiféle nyomást gyakorolna az Egyesült Államokra.

"Minden részletet alaposan kidolgoztunk az amerikai csapat számára. Olyan ez, mint egy focimeccs, ahol sikerült átlépni a védelmet, és hátrahagytuk az ellenfél játékosait. Most pedig egy precíz passzal a kapussal szemben álló ziccerben lévő csapattársunknak juttatjuk el a labdát."

Netanjahu a háború megindításáról szóló egyoldalú döntésével zavarba hozta fő szövetségesét és támogatóját, melynek elnökei húsz éve rendszeresen meg tudták vétózni a zsidó állam Irán elleni támadási terveit. Mivel az iráni síita teokratikus rezsim az 1979-es forradalom óta legfőbb ellenfelének Izraelt tartja, vezetői rendszeresen a megsemmisítéséről beszéltek, ezért a zsidó állam mindenkori vezetése joggal gondolja úgy, hogy egy iráni atomfegyver halálos fenyegetést jelent. A projektet azonban korábban atomtudósok célzott likvidálásától a centrifugák elleni szabotázsig igyekezett hátráltatni, miközben tavaly üzenetértékűen azt is jelezte, hogy képes lenne légicsapásokat is bevetni, ha szükséges.

A zűrzavart tovább fokozta, hogy Izrael állítása szerint "az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznunk az atomfenyegetést", míg az amerikai hírszerzés nem tartotta annyira sürgetőnek a helyzetet. Egy múlt vasárnapi interjúban Benjamin Netanjahu kijelentette, hogy hírszerzési információik alapján egyértelműen látszott: Irán az uránt fegyverkezési célokra használja, és gyors ütemben haladnak előre a dúsításban. Az elérhető adatok szerint Irán már annyi dúsított uránt halmozott fel, amiből kilenc atombomba elkészítéséhez elegendő fegyverminőségű anyag állítható elő.

A héten újabb felfedezések láttak napvilágot, amelyek rávilágítanak az amerikai és az izraeli hírszerzés közötti eltérésekre. Források szerint az amerikai értékelések azt mutatják, hogy Irán nemcsak hogy nem folytat aktív atomfegyver-fejlesztést, de akár három évre is lehet attól, hogy egy bevetésre kész atombombát előállítson. A CNN több forrásból érkező információi alapján az amerikai szolgálatok megerősítették ezt a megállapítást. Emellett a New York Times-nak nyilatkozó amerikai hírszerzők hangsúlyozták, hogy bár Irán jelentős mennyiségű dúsított uránnal bír, a teheráni vezetés még nem hozott döntést az atomfegyver kifejlesztéséről. Ezért az izraeli állítás, miszerint Irán a támadás napján mindössze 15 napra volt az atombombától, csupán "riogatás", és nem tükrözi a valóságot.

A szövetségi hírszerzés mellett a Közel-Keletért felelős katonai főparancsnokság (CENTCOM) saját belső elemzésében arra a megállapításra jutott, hogy ha Irán igazán intenzíven nekilátna, akkor akár néhány hónapon belül is képes lehetne a bevetésre kész atombomba előállítására. Ezt Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője is megerősítette csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol hangsúlyozta, hogy egy jövőbeni megállapodásban elengedhetetlenül szerepelnie kell annak, hogy Irán nem dúsíthat uránt. "Legyünk teljesen világosak: Irán rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek szükségesek az atomfegyverhez való hozzájutáshoz. Csak a legfelsőbb vezetés döntésére van szükségük, és néhány hét alatt befejezhetik a fegyver gyártását" - nyilatkozta.

Trumpot ugyan nem izgatta különösebben, mit mondanak hírszerzői, de valószínűleg sokkal jobban foglalkoztatja, milyen visszhangot kelt egy esetleges Irán elleni amerikai katonai akció a saját támogatói között. Mint azt korábban részletesen kifejtettük, olyan Trump-párti közéleti személyiségek, mint Tucker Carlson vagy Marjorie Taylor Greene, hangot adtak ellenérzéseiknek a háborúval kapcsolatban. A közvélemény-kutatások is azt jelzik, hogy a háború nem népszerű a republikánusok körében, noha a válaszok nagymértékben függenek a feltett kérdésektől; például Irán lehetséges atomfegyverhez jutása még a háborús opciót is elutasítóbbá teheti a szavazók számára.

Netanjahu Trump bejelentésére reagálva kijelentette: "Trump azt fogja tenni, ami az Egyesült Államok érdekeit szolgálja, én pedig azt, ami Izrael számára előnyös. Ahogyan a közmondás is mondja, minden egyes hozzájárulás számít." A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Trump kormánya elismerte Izrael jogát az önvédelemhez, és hogy soha nem próbálták megakadályozni ezt a jogot. Továbbá, kifejezte, hogy Izrael készen áll arra, hogy az Egyesült Államok támogatása nélkül is felvegye a harcot Iránnal.

Bár Trump szándékainak megértésekor gyakran hasznosabb a rá ható külső tényezők elemzése, a szakértők úgy vélik, hogy a döntés halogatásának mögött álló lehetséges célok a következők lehetnek.

A legnyilvánvalóbb cél az alaposan megrogyasztott Irán tárgyalóasztalhoz ültetése, vagy minimum Teherán valódi szándékainak feltérképezése. Ugyan a múlt vasárnapra kitűzött ománi megbeszélések a támadások megindulása után kútba dőltek, Steve Witkoff, Trump univerzálisan bevethető békeküldöttje a Reuters diplomáciai forrásai szerint az elmúlt napokban rendszeresen konzultált állandó tárgyalópartnerével, Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel. És bár az iráni diplomácia vezetője kijelentette, hogy "addig nincsenek tárgyalások, amíg az USA tettestársként viselkedik az Irán ellen elkövetett izraeli bűnökben", pénteken Genfben a brit, német és francia külügyminiszterrel abban a tudatban ült le, hogy az európai politikusok csak közvetítőszerepet játszanak a konfliktusban.

Egy másik olvasat szerint a következő időszakban USA újabb katonai erőket küldhet a térségbe az európai és közel-keleti bázisokra jelenleg is áramló légi- és haditengerészeti egységeken túl, így elsöprő erőfölényt teremtve Iránnal szemben. Ezeket pedig aztán vagy bármilyen tárgyalásokon használni nyomásgyakorlásként, vagy valóban be is vetné őket.

Azt is egy forgatókönyvnek tartják, hogy Trump a Moszad megtévesztési technikáit elirigyelve maga is csak altatni akarja az iráni vezetést, hogy azután egyik nap arra ébredjenek, hogy nem csak izraeli F-15-ösök repkedhetnek Teherán felett. James G. Stavridis nyugalmazott tengernagy a CNN egyik műsorában elővezetett altatáselmélete annyiban sántít, hogy a légvédelmétől teljesen megfosztott Iránnak édes mindegy, hogy meglepetésszerűen vagy a várakozásnak megfelelően repülnek be a légterébe a B-2-es bombázók, amik a Fordó ellen bevethető két-két bunkerromboló bombát tudnak szállítani.

De az is elképzelhető, hogy az USA megvárja, mire képes az iráni atom- és rakétaprogramnak eddig is súlyos károkat okozó Izrael önmagában.

Az eddig megközelíthetetlen diónak tűnő, közel 100 méter mélyen a föld alatt található fordói dúsító létesítmény sem csupán a hat méter hosszúságú és tizennégy tonna súlyú GBU-57/B bunkerromboló alkalmazásával akadályozható meg vagy semmisíthető meg, habár a teljes megsemmisítéshez ez lenne a szükséges eszköz.

Egy lehetséges stratégia a telep működésének megakadályozására a folyamatos légitámadások alkalmazása lenne, amely magában foglalja például a bejáratok beomlasztását vagy az üzem működését biztosító létesítmények megsemmisítését. Azonban fontos megjegyezni, hogy ez csupán átmeneti megoldásként szolgálhat. Továbbá, a helyzet megoldására kockázatos kommandós akciók is kivitelezhetők: helikopterek segítségével behatolhatnak az üzem területére, ahol aztán robbanószereket alkalmazva megsemmisíthetik a célpontot. A New York Times értesülései szerint erről a tervekről Barack Obama elnöksége alatt tájékoztatták a magas rangú amerikai tisztségviselőket. Ezen kívül szakértők arra is utalnak, hogy - hasonlóan ahhoz, ami Natanzban történt - egy másik lehetséges megoldás az áramellátás zavarásával a dúsítást végző centrifugák túlpörgetése lenne, ami végül a rendszer tönkretételéhez vezethet.

Közben pedig a konfliktus elhúzódását a mostani formájában az is bekorlátozza, hogy Iránnak mennyi támadó ballisztikus rakétája, Izraelnek pedig mennyi elfogórakétája van. A New York Times is úgy tudja izraeli tisztviselőktől, hogy kénytelenek spórolni az elfogókkal, és nem tudnak lelőni minden egyes iráni rakétát. Izraeli források szerint viszont az irániak a jelentősen fogyó készleteik mellett azért sem tudják a korábbihoz hasonlóan egyszerre sok rakétával támadni őket, mert jelentős károkat okoztak az iráni rakétaindító állásokban, és nehezebben tudnak komplex támadásokat összehangolni.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az izraeli hadsereg egyik szóvivője kedden még arról nyilatkozott, miszerint a legfrissebb helyzetfelmérés alapján egy héten belül sikerülhet lezárni az összes, Iránnal folytatott háború keretében megtervezett célpont ellen irányuló támadást. Később azonban megjegyezte, hogy valószínű, további egy hétre is szükség lesz a célok teljes körű eléréséhez, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hadsereg nem kíván elhúzódó konfliktusba keveredni. Ezzel szemben az Izraeli Védelmi Erők (DF) vezérkari főnöke, Ejal Zamir altábornagy pénteki videóüzenetében figyelmeztetett arra, hogy az izraelieknek fel kell készülniük arra, hogy az Irán elleni hadművelet hosszabb időt vehet igénybe.

Izrael tudatosan nyitva hagyja stratégiai céljait, a célpontok spektrumát egyre tágítja, légicsapások értek már rendőrkapitányságokat, az állami televízió és az igazságügyi minisztérium épületét vagy a Forradalmi Gárda hírszerzőközpontját. Ezeknek a célpontoknak Izrael szerint sincs sok köze a nukleáris fenyegetéshez, volt, amelyik megtámadását az IDF szóvivője azzal magyarázta, hogy "ez az intézmény felelős Irán polgárainak megfigyeléséért és hozzájárult az elnyomáshoz". Izrael szerint nem a rendszerváltás a céljuk Iránban, de Netanjahu már többször is beszélt arról, hogy ettől még ez lehet a támadásaik eredménye, "az iráni népen múlik, hogy kiáll-e a szabadságáért, a szabadság ugyanis sosem olcsó".