A Republikonhoz folyamatosan érkeznek a támogatások Soros Györgytől és Brüsszelből, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a működésükhöz.

Úgy tűnik, hogy a külföldi finanszírozók elégedettek a manipulációs kerekasztal működésével, amely a baloldali orientációjú közvélemény-kutatók által készített, a Tisza Párt előnyét hangsúlyozó torzított mérések sorozatát eredményezte az utóbbi időszakban. Az elemzőközpontok jelentős külföldi támogatásokra tettek szert az elmúlt év folyamán, és egyes intézmények esetében ezek a külföldi források a 2024-es bevételek jelentős részét képezik. Például a Republikon Intézet mögött álló alapítvány esetében a Horn Gábor által vezetett Republikon Tudományos, Oktatási és Kutatási Alapítvány bevételeinek több mint 80%-a az Európai Unió költségvetéséből, illetve egyéb nemzetközi szervezetek által nyújtott támogatásokból származik. A tavalyi évben ilyen forrásokból befolyt 86 millió forint körülbelül öt százalékkal haladta meg a 2023-ban külföldről érkezett támogatások összegét.
Az elemzőcég pénzügyi beszámolójában feltüntetett támogatási programok kifejezetten beszédesek. Az élen egy Európai Bizottság által finanszírozott kezdeményezés áll: a Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) projekt keretében tavaly a Republikon 150 ezer eurónyi, azaz körülbelül 60 millió forintnyi támogatáshoz jutott. Érdekes megjegyezni, hogy a CERV-ről a Szuverenitásvédelmi Hivatal megállapította, hogy a politikai nyomásgyakorlás finanszírozására jött létre, és lényegében a Soros György által támogatott szervezetek brüsszeli bázisaként működik.
Mindezen kívül is bőven került külföldi pénz Horn Gáborékhoz. A német szabad demokrata párt (FDP) alapítványától, a Friedrich-Naumann-Stiftung für die Freiheittól 6,4 millió forint folyt be a Republikonhoz 2024-ben. Utóbbi alapítvány a Republikon Intézet 2017-es, Soros György és Magyarország című konferenciájának szervezésében is közreműködött. Soros Nyílt Társadalom Alapítványoktól szintén befolyt 80 ezer dollár a Republikonhoz, még 2023-ban, amiből 18,7 millió forint jutott 2024-re. Emlékezetes, ahogy Horn a HVG hasábjain hálálkodott a tőzsdespekulánsnak Köszönet Soros Györgynek című írásában.
Figyelemre méltó, hogy a Republikon alapítvány személyi költségeire tavaly jelentősen nagyobb összeget fordítottak, mint a 2023-as évben: a ráfordítások 82%-os növekedésével összesen 41,9 millió forintot költöttek el. Ezzel szemben az alapítvány által elért eredmény mindössze 570 ezer forintra rúgott, míg 2023-ban a bevétel már-már elhanyagolható mértékű volt: csupán 9 ezer forint.
A Tisza Párt népszerűségének rendszeres túlmérése mellett több más kérdéses módszertanú kutatás sem fest túl jól az elemzőközpont pedigréjén. A tavalyi EP-választások várható eredményéről például ők készítették a messze legpontatlanabb előrejelzést. Ugyancsak a manipuláció gyanúja lengi körbe azt a mérésüket, amelyben azt hozták ki, hogy a magyarok relatív többsége támogatná Ukrajna EU-tagságát.
A Republikon-kutatások eredményei nemcsak hogy eltérnek számos más jelentős elemzőközpont méréseitől, de még a józan ész logikájával is ellentmondásban állnak. Ezt Horn Gábor, a korábbi SZDSZ-es államtitkár is elismerte, amikor egy alkalommal kifejtette, hogy ő maga sem bízik a saját intézete által készített adatokban. Miközben a Republikon hét százalékpontos előnyt mért a Tisza oldalán, Horn inkább döntetlen közeli eredményre számított.