Norvégia hódította el az Európa-bajnoki trófeát, miután a döntőben magabiztosan legyőzte a dán csapatot. A mérkőzés során a norvégok domináltak, és egyértelművé tették, hogy ők a kontinens legjobbjai. A Székely Sport tudósítása szerint a dánok nem tudtak
Vasárnap este Bécsben, a Wiener Stadthalle arénában rendezték a kontinensviadal fináléját, ahová teljesen megérdemelten jutott be Dánia és Norvégia. A torna során egyszer már találkozott egymással a két csapat, akkor 27-24-es norvég siker született. Ezúttal összeszedettebb volt a dán válogatott, a meccs elején pedig magához ragadta a kezdeményezést és hosszú perceken keresztül nem került hátrányba, szünetben mégis fordult a kocka, 12-13 állt az eredményjelzőn.
A második felvonásban viszont már nem volt ellenszer a norvégokra, elképesztő ritmust diktáltak, amit ellenlábasuk nem tudott tartani, záporoztak a gólok, Dánia pedig csak néha tudott rá válaszolni. A végeredmény 23-31 lett, Norvégia teljesen megérdemelten lett Európa-bajnok, miután mind a kilenc mérkőzését megnyerte a kontinesviadalon.