Perspektívák Az életünket folyamatosan formáló nézőpontok, mint a színes üvegek egy ablakon, különféle árnyalatokkal gazdagítják tapasztalatainkat. Minden ember saját lencséjén keresztül látja a világot, amelyet a kulturális, társadalmi és személyes hátt

Hétfőn a kormánypárti Magyar Nemzet a kormányközeli Nézőpont Intézet kutatása alapján készült cikkéből megtudhattuk, hogy a megújult "modellváltó" (vagyis a kormány által alapítványi fenntartásba kényszerített) egyetemek tele vannak elégedett hallgatókkal, az intézmények olyan sikeresek, mint még soha. Majd kedden a megújult Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói bejelentették, tüntetést szerveznek október 20-ára, mert úgy érzik, hogy a megújult egyetem megújult vezetése semmibe veszi a hallgatók véleményét, az átalakítások miatt fejetlenség alakult ki, a problémákat elnyomással akarják a szőnyeg alá söpörni.
A Nézőpont kutatásából nem derült ki, hogy az általuk mért hallgatói elégedettség hogyan változott az elmúlt években, a korábbiakhoz képest növekedett vagy csökkent, vagy hogy a mostani eredmények valóban a modellváltásnak tudhatók-e be, de szerintük így van és kész. Pedig tavaly is végeztek egy hasonló felmérést, amelyben még 62 százalékra mérték az egyetemi oktatás színvonalával elégedett hallgatók arányát. A mostani kutatásukban egyebek mellett arra kérdeztek rá, tanulmányaik mennyire készítik fel a hallgatókat választott szakmájukra: itt már csak 53 százaléknyian voltak elégedettek. Azt, hogy a közepesen (27 százalék) vagy egyáltalán nem (17 százalék) elégedett hallgatónak milyen gondjaik vannak az oktatás színvonalával, inkább fedje jótékony homály.
Hasonló kérdésre - az egyetem mennyire készít fel a hazai munkaerőpiacra - keresi a választ az Oktatási Hivatal aktív hallgatói kutatása is, mely szerint a 2021-es 68 százalékról 2023-ra 60 százalékra csökkent az elégedett hallgatók aránya a mesterképzést végző egyetemisták körében, míg az elégedetlenek aránya 32 százalékról közel 40 százalékra emelkedett.
Valójában teljesen lényegtelen, hogy a különböző közvélemény-kutatások milyen eredményeket mutatnak. Az egyik talán közelebb áll az igazsághoz, de a másik is lehet, hogy megközelíti a valóságot. Végső soron a tényleges valóság úgyis utolér bennünket, és a kérdés csupán az, hogy milyen szempontokból közelítjük meg a dolgokat.