Mozgás Éjszakája: pénteken vibráló energiával telik meg Eger sportvilága!


A Mozgás Éjszakája eseménysorozat keretein belül a street workout is szerepet kap, lehetőséget adva a résztvevőknek, hogy a szabadban, kreatív módon felfedezzék a testmozgás örömét.

Az Aktív Magyarország program támogatásával megvalósuló Mozgás Éjszakája neve viselő rendezvény két fő helyszíneként az Érsekkert valamint a Kemény Ferenc Sportcsarnok szolgál. Az eseményre 30 helyi sportszervezet fogadta el az egri városvezetés meghívását, hogy ízelítőt adjon a saját sportágából. A szervezők egy különleges hangulatú éjszakában igyekeznek sportélményt nyújtani.

Mozgás Éjszakája: kezdés 18.30 órakor

Az esemény kapcsán sajtótájékoztatót tartott Eger polgármestere, Vágner Ákos. A városvezető kiemelte, hogy az ingyenes rendezvény fő célja, hogy a résztvevők felfedezhessék az új sportágakat, miközben együtt élvezhetik a mozgás örömét.

A program 18:30-kor veszi kezdetét, a hivatalos megnyitó pedig egy izgalmas mazsorett- és cheerleaders-show keretein belül 20:45-kor zajlik majd az érsekkerti szökőkútnál – mondta el Vágner Ákos. Az esemény fénypontja a fáklyás futófieszta lesz, mely 21:30-kor indul, miután egy közös bemelegítésen veszik részt a résztvevők. A fáklyákkal és mécsesekkel megvilágított útvonal varázslatos hangulatot teremt a futás során. Nem csupán sportélményként, hanem közösségi eseményként kívánjuk megélni ezt a rendezvényt, amelyre minden korosztályt szeretettel várunk. Célunk, hogy minél több embert inspiráljunk az aktív életmódra és a sportra.

Related posts