Minden bíróság egyöntetűen megállapította, hogy a Samsung elnöke ártatlan.

A dél-koreai legfelsőbb bíróság megerősítette a másodfokú ítéletet, ezzel véglegesen lezárva a Samsung Electronics ügyvezető elnökének jogi eljárását.
Hosszú évek küzdelme után végre véget ért minden folyamatban lévő bírósági ügy a Samsung Electronics ügyvezető elnöke, Lee Jae-yong körül. A dél-koreai legfelsőbb bíróság csütörtöki döntésével megerősítette a másodfokú bíróság felmentő ítéletét, amely az ügyészség által benyújtott számviteli csalás vádja ellen született. Ez a határozat új fordulatot hozott Lee Jae-yong jogi csatározásaiban, és jelentős mérföldkövet jelent a Samsung számára is.
A dél-koreai ügyészség eredetileg öt évnyi letöltendő börtönbüntetést Lee Jae-yongra, amiért a most 57 éves Jae-yong és más korábbi vezetők megsértették a helyi tőkepiaci törvényt azzal, hogy két Samsung-leányvállalat, a Samsung C&T és a Cheil Industries egyesülésekor a kisbefektetők érdekeit figyelmen kívül hagyva egyeztek meg a feltételekben, melyek révén megszilárdíthatták pozíciójukat a vállalat élén.
IT-security meetup és Tóth Szabolcs standupja a SYSADMINDAY-en! 4 top IT-biztonsági előadóval, Tóth Szabolcs (Szomszédnéni Produkciós Iroda) standupjával vár az idei SYSADMINDAY, most pénteken!
Jae-yongot legutóbb 2017-ben ítéltek ötévnyi szabadságvesztésre vesztegetés és csalás miatt, de az üzletemberre kirótt büntetés egy perújrafelvételi eljárást követően csökkent, 2021-ben pedig feltételesen szabadlábra helyezték 207 nap letöltése után. Tavalyelőtt elnöki kegyelmet is kapott, utána beült a Samsung ügyvezetői székébe, mivel az elnöki kegyelem egyben azt jelenti, hogy a helyi törvények értelmében az elítélt visszatérhet az üzleti élethez.
A cégvezetői pozíciók látszólagos stabilitása a sorozatos korrupciós botrányok következményeként alakult ki. A családi alapítású helyi vállalkozások, ismertebb nevükön csebolok esetében gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy a vezetés leszármazotti úton öröklődjön. Jae-yong, az alapító Lee Byung-chul unokájaként nem csupán a családi örökséget viszi tovább, hanem a vállalat jövőjét is formálja.
Csakhogy Jae-yong balsorsa miatt a jogi huzavona a lehető legrosszabb időszakban érkezett, éppen akkor, amikor a globális gazdasági helyzet és a technológiai ipar átalakulásai következtében a Samsung stabilitása meginogni látszott. Ezzel egy időben egyre több befektető kezdett kétségbe vonni a családi örökség birtokosának vezetői alkalmasságát a vállalat irányításában.