Megérkeztek az első orosz látogatók a sárga csúszdákkal ékesített észak-koreai üdülőhelyre, ahol a kaland és a felfedezés várja őket.

A héten megérkeztek az első orosz turisták az észak-koreai Vonszan-Kalma tengerparti üdülőkomplexumba. A resortot múlt hónapban ünnepélyes keretek között nyitotta meg Kim Dzsongun, aki akkor úgy fogalmazott, hogy a hely "világszínvonalú turisztikai és kulturális célpont". - mondta a BBC-nek Ri Jong Ho, egy magas rangú észak-koreai gazdasági tisztviselő, aki az üdülőhely korai tervezési szakaszában még részt vett, majd 2014-ben disszidált.
Kim Dzsongun fiatalkora jelentős részét Vonszan városában töltötte, amely az új üdülőhely kialakítása előtt népszerű üdülőhely volt Észak-Korea elitje körében. Az idilli környezet és a lenyűgöző táj vonzotta a jómódúakat, akik itt kerestek pihenést és feltöltődést.
2017-ben, egy évvel az építkezés kezdete előtt az észak-koreai diktátor tényfeltáró túrára küldött egy delegációt Spanyolországba, ahol a bejárták Benidorm üdülővárosát. A delegációban magas rangú politikusok és építészek vettek részt, akiknek a spanyolok egy vidámparkot, toronyházakat és egy jachtkikötőt is bemutattak.
A műholdfelvételek tanúsága szerint 2018 elejétől 2019 közepéig több tucat új épület emelkedett ki a 4 kilométer hosszú partszakaszon. Azonban a gyors ütemű építkezések után mintha megálltak volna a munkálatok. 2024 nyarán, miután Kim Dzsongun találkozott Vlagyimir Putyinnal, újraindultak az építkezések. Ezt a folyamatot valószínűleg felgyorsította az is, hogy az orosz vezető azt ígérte észak-koreai partnerének, hogy ösztönözni fogja az orosz turistákat, hogy Észak-Koreába látogassanak nyaralni.
Szakértők véleménye szerint a Vonszan-Kalma üdülő komplexum nem csupán az észak-koreai gazdaság helyreállításában lehet kulcsszereplő, amelyet a szankciók komolyan megviseltek, hanem Oroszországgal való kapcsolatok elmélyítésére is alkalmas. Ezzel együtt Phenjan katonai segítséget is nyújt Moszkvának az ukrajnai konfliktus során, így egy újabb területen is megerősödhet az együttműködésük.
Az emberi jogi szervezetek már korábban is éles kritikát fogalmaztak meg az építkezésekkel kapcsolatosan, különösen az építőmunkásokkal való bánásmód miatt. Az ENSZ többször is felhívta a figyelmet az észak-koreai kényszermunka súlyos problémáira, ahol a munkavállalók embertelen körülmények között kénytelenek dolgozni, sok esetben a munkájukért járó méltányos bér nélkül. A hatóságok felelősségvállalása szinte teljesen hiányzik: ha valaki baleset következtében életét veszti, az a saját problémája. Az ENSZ szöuli emberi jogi irodája hozzáférhető információk alapján arról számolt be, hogy a vonszani üdülő építkezése is ezen a módon zajlott, és egyes jelentések szerint a munkások az utolsó napokban napi 24 órás műszakokban dolgoztak.
A BBC egyik forrásának információi szerint a vonszani lakosokat otthonaikból erőszakkal kilakoltatták a beruházás következményeként, sok esetben kártérítés nélkül. A műholdfelvételek alapján a BBC által azonosított épületbontások a főúton történtek, ahol ma már impozáns toronyházak emelkednek.
Észak-Korea nem éppen a világ legkeresettebb turistacélpontjai közé tartozik. Az utóbbi években az ország szinte hermetikusan elzárkózott a külföldi látogatók elől, csupán néhány, gondosan felügyelt utazási lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek.
A BBC alaposan átvizsgálta a kínai és orosz utazási irodák ajánlatait. Kínában nem találtak egyetlen Vonszanba irányuló utazást sem. Oroszországban azonban három utazási iroda kínálatában felfedeztek Vonszan-Kalma üdülőhelyet. Az egyik irodával telefonon beszéltek, és elmondták, hogy eddig 12 orosz állampolgár jelezte az utazási szándékát. Az egyhetes észak-koreai kirándulás, amelynek során három napot a Vonszani üdülőben töltenek, 1 800 dollárba (körülbelül 650 000 forint) kerül. Ez az összeg hozzávetőlegesen 60%-kal haladja meg az orosz átlagfizetést.
Andrej Lankov, a szöuli Kookmin Egyetem orosz-észak-koreai kapcsolatokra szakosodott kutatója szerint "rendkívül valószínűtlen", hogy Vonszan igazán népszerű úti cél legyen az orosz turisták körében. Az oroszok ugyanis sokkal könnyebben eljuthatnak Törökországba, Egyiptomba, Thaiföldre vagy Vietnamba, ezek az országok viszont minden szempontból felülmúlják, amit Észak-Korea kínálni tud. A szolgáltatások színvonala magasabb, és nem tartják állandó felügyelet alatt az embert.