Létraakrobatika – egy sokoldalú eszköz, amely számtalan helyzetben nyújt megoldást számunkra | 24.hu
Létra nélkül nem igazán boldogulunk, és valószínűleg már az idő kezdete óta sem volt ez másképp. Ez az eszköz nem csupán praktikus, hanem egyben egy ősi szimbólum is, amely a föld és az ég közötti kapcsolatot jelképezi. Festményeken is megjelenik, például Krisztus keresztre feszítésének ábrázolásán, de Az egri nők című műben is feltűnik. A színpadokon Rómeó gyakran létrán mászik fel Júliához – néha kötélhágcsón, ami azért nem áll messze a létrától – és a mulatságos némafilmekből sem hiányozhat, ahogy a modern mozik autós üldözései közepette is gyakran szerepel. Sőt, még a Holdra szálláskor is egy létráról léptünk a Hold felszínére.
A tervezők és gyártók talán nem osztják nézetünket arról, hogy a létra csupán egy egyszerű szerkezet. Az ácsmesterek már régóta ügyesen össze tudtak állítani létrákat, de az évek során olyan specializálódott üzemek alakultak, amelyek saját hírnevet szereztek. Néhányukról külön írás is születhetne. Például a Mátrai, Feik és Társa cég impozáns, kerekes tolólétrái már 1904-ben nagy figyelmet kaptak a pesti tűzoltó-kongresszus kísérőkiállításán. Mátrai Antal a 19. század végén megalapította az első magyar létragyárat, amely először a Zsigmond téren, majd a Fehérvári úton működött. 1943-ra a Lomb utcában már létragyárként, tűzoltó- és légoltalmi felszerelések gyártójaként ismerték. Ekkoriban egy különleges újdonsággal rukkoltak elő: egy boszniai borovi fenyőből készült gyümölcsszedő létrával, amely kereszttalpainak köszönhetően nem süpped bele a talajba, és lapos lépcsői révén "az azon való állás kényelmes és biztos."
Mert azt már most szögezzük le, hogy a létra nem játék, a Google keresője a létra + baleset szavakra ma is egy pillanat alatt több tízezer találatot ajánl fel. A múlt század elején az említett gyár közleményt adott ki a sok szerencsétlenség láttán. Azt javasolták, hogy csak száraz helyen tartsunk létrát, mert a nedvességtől korhadni kezd a faanyag, ha mégis nedves lesz, törölgessük mindjárt szárazra, továbbá eszünkbe ne jusson félig-meddig kinyitott létrára mászni, vagy olyanra, amelyiknek repedt a pántja. Az 1960-as években egy állami építőipari vállalatnál az ellenőrök súlyos munkásvédelmi hiányosságokat tapasztaltak, meg is büntették a főművezetőt, mert egy munkagödörbe a dolgozók nem létrán közlekedtek, hanem a szerelvényvasakon csúsztak le...
A világháború utáni időszakban az ország egyetlen gyári jellegű létraüzeme, a Tűzoltószer és Létragyár, teljes újjáépítés után kezdte meg működését a XIII. kerületben. Az államosítást követően aktívan részt vett a faipari újító mozgalomban, amely várakozásokon felüli lendülettel indult. Az 1950-es évek közepére azonban már egy innovatív, 18 méteres vontatható acéllétra tervezetével álltak elő, amely teljes mértékben elhagyta a faanyagot. A Belügyminisztérium tűzrendészeti parancsnoksága azonnal megrendelte a prototípust, hiszen "ilyen terméket korábban csak nyugatnémet cégek tudtak előállítani" – fogalmazott a híradás.
Valószínűleg 1961-ben a közvilágítási osztály azon munkatársai, akik a Margitsziget környékén a kiégett izzólámpák cseréjével és a védőüvegek takarításával foglalkoztak, nem rendelkeztek olyan korszerű létrával, mint amilyeneket ma használunk.
A gyalogjárón végzett munkák befejezése után az úttesten felállították a létrát. Az egyik munkás, aki a létrán állva végezte az izzócserét, hirtelen észrevette, hogy egy mentőautó, hatalmas sebességgel közeledik a létra irányába. Az előtte álló szerelő kétségbeesetten integetett, próbálva figyelmeztetni az autó sofőrjét, de hiába. A fékek csikorogva jelezték a vészhelyzetet, ám a mentőautó már nem tudott megállni, és keresztben állt meg az úttesten. A létra felborult, a dolgozó pedig a földre zuhant. A baleset következtében két gerinccsigolya eltört, és az orvosok előrejelzése szerint a gyógyulás legalább hat hónapot fog igénybe venni.
Az Elektromos Híradó tudósítása szerint a baleset kapcsán megszólaltatott művezető, csoportvezető és vezető szerelő egymásra mutogattak, így próbálva elkerülni a felelősséget.
A lap riportere 1963-ban figyelemre méltó eseményre lett figyelmes. "A Lenin körúton, a Népköztársaság útja sarkán a közvilágítás karbantartásáért felelős létrás kocsi megérkezett, és az egyik ostornyeles lámpához kanyarodott. A létrát kihúzták, egy munkás pedig a kezébe fogott egy új plexiburát és egy fénycsövet, majd felmászott a létra csúcsára, ahol kicserélte a burát és a fénycsövet." Miután visszatért a földre, a létrát összecsukták, majd ugyanezt a folyamatot megismételték a következő lámpánál. A tudósító 30 hasonló esetet figyelt meg, és kiszámolta, hogy a munkás összesen 750 létrafokot tett meg felfelé és lefelé egyaránt. Hozzátette, hogy ha ezt az eljárást sötétben hajtják végre, az komoly balesetveszélyt rejt magában, és elismerését fejezte ki a szakembereknek a bátor munkájukért.
A fák villanyoszlopokra való feljutását a szerelők régóta mászóvasak segítségével oldják meg, míg a modernebb építmények esetében ez másképp van. "A betonoszlopokra való feljutás biztonsági szempontból már régóta problémát jelent, amit a különböző balesetek is alátámasztanak, amelyek a megcsúszások következtében történtek." Az oszlopmászás gépesítése sokáig nem tűnt valóságos lehetőségnek, hiszen a létrák helyszíni felállítása és eltávolítása rendkívül időigényes folyamat volt. Azonban az 1980-as években végül megszületett egy olyan mászóvas, amely már alkalmas volt a betonoszlopokon történő biztonságos munkavégzésre.
1944 áprilisában a Magyar Gyümölcs című szaklapban megjelent egy érdekes kutatási eredmény, amelyet a kutatók német szakemberekre hivatkozva tettek közzé. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a legoptimálisabb létra az, amely 68 fokos szögben van megtámasztva, és amelynél a létrafokok közötti távolság 26 cm. A gyümölcsösök gazdái régóta küzdöttek a gyümölcsszedés nehézségeivel, és a létra használata mindig is kihívást jelentett számukra. A helyzet azonban 1980-ra megváltozott, amikor a szakirodalom már inkább a törpefák ültetését javasolta, ezzel megkönnyítve a gyümölcsszüretelést és csökkentve a létrával kapcsolatos problémákat.
A létrázás hazai történetének egyik legérdekesebb epizódja a grazi létrás mázoló kalandja, amely 1933 nyarán hetekig foglalkoztatta az embereket az országban. Noha a mutatvány mára szinte teljesen feledésbe merült, a korabeli lapokban mindenütt fellelhető volt a hír, modern "értékeléseket" viszont alig találunk róla. Franz Schäffler, a festő és mázoló, akinek vezetéknevét többször is eltérően írták, egy grazi létragyártó ajánlatát kapta: egy jelentős összegért cserébe létrán sétáljon el Graztól Budapestig, hogy népszerűsítse a cég nevét és termékeit. A különleges séta két hónap alatt zajlott, amely során a férfi és családja számos faluban és városban megálltak, ahol a kíváncsi helyiek között képeslapokat árult, miközben a fájó lábaira is panaszkodott. Amikor végre Budapestre érkezett, azonban komoly problémákba ütközött: a hatóságok nem nézték jó szemmel, hogy mutatványával megbénítsa a forgalmat, ami új kihívások elé állította a bátor mázolót...
A történet olyan, mint egy filmszerű jelenet, és Karinthy Frigyes is érzékelhette ennek a különleges varázsát. Az Est hasábjain ő is megemlékezett erről az eseményről, kijelentve, hogy "nem csupán egy léha fogadásról van szó; a létralovag ezzel az útjával egyszerre kívánja kifejezni munkanélküliségét és feltűnő módon munkához jutni. (...) Nem elvetendő ötlet, de félek, hogy ezek a búcsújárások újra divatba jöhetnek." Részben igaza lett, hiszen ahogyan egy mai Instagram-kihívás, úgy az ötlet is villámgyorsan elterjedt: Orosházáról és Diósgyőrből festők indultak hasonló kalandra a főváros felé, hogy megmutassák, ki a legügyesebb a létrán.
És hogy mire jó még a létra? Hát persze, betörők is használják. Létrán másztak fel 1927-ben a Kerepesi úti autótaxi társaság tetejére, és a bevilágító ablak üvegét kiemelve jutottak be pénztárhelyiségébe. A szerbiai Loznicán 1964-ben egy betörő létrát kért kölcsön egy vendéglőben, hogy letakaríthassa a havat a háztetőről, majd a tetőre jutva fölszedte a cserepeket, és bemászott az alsó órásüzletbe, ahonnan hetven karórát és egy törperádiót vitt el. De a legjobb kondiban azok a londoni betörök voltak, akik 1935-ben elloptak egy ékszerekkel teli páncélszekrényt egy bankár irodájából, de kénytelenek voltak a 100 kilós mackót létrán levinni az emeletről... Hogy aznap éjjel még ágyba kerültek-e, nem tudni. Az álomfejtők szerint mindenesetre létráról akkor álmodunk leginkább, ha nehézségek, kényes kérdések, vizsgák várnak ránk.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai partnerségével készült el. Az eredeti írás az alábbi linken érhető el: https://hetifortepan.capacenter.hu/letra.
