Megérkezett a békés amerikai pápa, aki mint egy higgadt szél, eloszlatta az egyházban dúló viharos indulatokat.

Leó pápa és a bíborosi kar tagjai a Sixtus-kápolnában, 2025. május 9-én - Kép forrása: Vatican Media / AFP

Egy jelentős pozícióba megválasztott személy első száz napjának értékelése elsősorban politikai jellegű elemzés. Ha például Robert Francis Prevost honfitársának elnöki teljesítményét vesszük alapul, világosan kirajzolódik, hogy Donald Trump kampányígéreteiből mi valósult meg, és mi maradt el, valamint hogy milyen intézkedések bizonyultak kedvezőnek, és melyek hoztak csalódást.

A menekültekkel, idegenekkel szembeni drasztikus bánásmód például nem maradt üres ígéret, de a katolikus egyház már Ferenc pápa idején is határozottan felszólalt az embertelen bánásmód ellen. Ez a konfliktus a Vatikán és az USA között azóta sem igazán csillapodott, hiába lett amerikai származású egyházfő. A mérleg másik oldalán pedig ott vannak Trump "béketervei", amelyek hamuvá lettek, azokra is árnyékot vetve, akik más nemzetek vezetőiként egyfajta "földi megváltóként" kampányoltak Trump mellett.

Leó pápa esetében ilyesféle elemzésnek már csak azért sincs értelme, mert választás előtti ígéretről egyáltalán nem beszélhetünk. A teljesítményt nem úgy mérik az egyházi életben, mint a politika világában. Az viszont ennek ellenére is látható, hogy az új katolikus egyházfő nevéhez rövid időn belül számos területet érintő megújulás fűződik, különösen a megválasztása előtti állapotokhoz képest. Leó pápa eddigi megszólalásai és döntései lehetőséget kínálnak arra, hogy felismerjük, miként kívánja irányítani a jövő egyházát.

Nem is olyan régen, s valószínűleg sokan emlékeznek még az idei húsvét táján kibontakozó hír- és véleménycserére a katolikus egyház köreiben. Az elérhető információk világszerte mélyen megosztották az egyház híveit. Akadtak, akik a néhai Ferenc pápát gyászolták, míg mások a "káosz utáni rend helyreállításának" lehetőségét látták a jövőben. Ezt a nézőpontot képviselte például a kormányhoz közel álló Mandiner egy írója, aki úgy fogalmazott, hogy Ferenc pápa halála után inkább "egy igazi pápát" várna.

Az előző egyházfő tevékenysége, amely a megkülönböztetésre épült és számos folyamatot elindított, sokak lelkében hullámokat vert. Sokan nemcsak hogy nem értették, hanem akár félre is értelmezték céljait; akadtak olyanok is, akik nyíltan a megbuktatására törekedtek.

Ferenc kétségkívül nagy szabadságfokkal, egyben kimagasló beleérző képességgel vezette a katolikus egyházat. Ez a stílus azonban azt feltételezte, hogy a bő egymilliárdos közösség tagjai egyrészt jó szándékot tulajdonítanak a pápának, másrészt nem csupán fizikai, hanem lelki szemmel tekintenek a világ dolgaira. A katolikus világegyháznak mindkét területen akadtak bőven hiányosságai. Az elmúlt 12 évben számtalanszor kellett utólag magyarázatot fűzni a pápa némely szavához, ráadásul néhány bíboros nyilvánosan is konfrontálódott az egyházfővel, kétségeket fogalmazva meg az általa képviselt teológiát, tanítást illetően.

A belső feszültségek már Ferenc pápa életében is érezhetőek voltak, halála után pedig olyan esélylatolgatás vette kezdetét, mintha egy izgalmas lóversenyt figyelnénk. Szerencsére a sikeres konklávé hamar véget vetett ennek a zűrzavarnak. A katolikus közösséget sértő, pápaválasztáshoz méltatlan hangulatkeltésből a hazai média sem maradt ki, bár nem érdemes úgy tenni, mintha csak nálunk zajlott volna efféle forrongás. A teljes képhez hozzátartozik, hogy sokak szívét mély hála és gyász töltötte el az elhunyt pápa iránt, és bizonyára sokan próbálták tudatosan távol tartani magukat az érzelmeket felkorbácsoló megnyilvánulásoktól.

Száz nap elteltével, ha visszatekintünk, különös hálával gondolhatunk a konklávé közösségére és a Szentlélekre, amiért olyan vezetőt választottak pápának, aki ezeket a nehézségeket szemlélve szinte csodát hajtott végre. XIV. Leó első hónapjai, sőt, már az első hetei is felidézik azt a pillanatot, amikor Jézus lecsendesítette a viharos tengert. Hol vannak most azok, akik kívülről vagy belülről bírálják a katolikus egyházat? Mi történt a szétverésről szóló diskurzusokkal? Leó pápa már első megnyilatkozásaival világossá tette, hogy elkötelezett a szinodális megújulás iránt, amely a korábbi pápa utolsó éveit nem csekély kritikával és ellenérzéssel övezte. Ráadásul az új pápa amerikai származású: úgy tűnik, hogy a konzervatívok olasz pápát váró reményei, valamint a harmadik világbeli egyházfő elképzelései elbuktak. Bizonyos szempontból e pápaválasztás semmilyen emberi elvárást nem teljesített.

Egyik lobbicsoport sem igazán mondhatja büszkén, hogy "Leó a mi pápánk".

És jól is van ez így: ennél katolikusabb, egyetemesebb döntés aligha születhetett volna. Ha nem hívják fel rá 2024 őszén a figyelmemet, talán én sem vettem volna észre hónapokkal a konklávé előtt, mennyire jó választás lehetne a reflektorfényt nem kereső, derűs tekintetű bíboros, aki egyaránt alapos tapasztalattal rendelkezik a jóléti társadalom, a nélkülözés és a vatikáni egyházkormányzás terepein. XIV. Leó a megújulás embere, de Ferenc pápánál megfontoltabb. Egyházjogászként a szabályok, rendszerek embere. Elsősorban rá gondoltam, amikor a konklávé kezdetén a Telexen megjelent megjelent cikkemben azt írtam: "Egy Ferenc pápa lelkületéhez közel álló, de hozzá képest mérsékeltebben újító pápa alighanem pozitív hatást tudna gyakorolni a magyar katolikus egyházra is.".

Az új pápa első napjai sokat elárulnak arról, milyen irányba kívánja terelni a katolikus egyházat. Gondoljunk csak a távoli földről érkező II. János Pálra, aki karizmájával és nyitottságával azonnal megnyerte a hívek szívét. Vagy említsük XVI. Benedeket, aki a pápai hagyományok mély tiszteletében, szavak nélkül is kifejezte hitvallását, és a szimbólumok világán keresztül kommunikált. A jelenlegi pápa, Ferenc, pedig puritán megjelenésével és az alázat kérésével hívja fel magára a figyelmet, ezzel is hangsúlyozva az egyszerűség fontosságát. Mindezek a kezdetek erőteljesen befolyásolták pápai szolgálatukat. Leó esetében is érezhető volt a hagyományokhoz való visszanyúlás, megjelenése pedig kevésbé volt radikális, mint elődjéé. Ezzel a megközelítéssel a pápai egység megteremtésére és a feszültségek csillapítására törekedett.

Másrészt - ha már pápáról van szó, talán megengedhető egy kis csipkelődés - egyfajta játékossággal is élt. Észak-Amerika szülötteként könnyedén választhatta volna, hogy angolul szólítja meg a világot, hiszen ez a nyelv a globális kommunikáció alapja. Ha pusztán olaszul beszélt volna, az még talán el is várható lett volna, de hogy spanyolul is megszólalt, az már igazi meglepetés. Olasz és spanyol, de angol nem - mit is üzen ez? Talán azt, hogy ő nem csupán "amerikai pápa", és tevékenységét nem a jóléti társadalom elvárásai vagy a globális hatalmi játszmák irányítják. Inkább, mint Ferenc, figyelmes szemével a perifériákon élőkre irányítja figyelmét. Más megvilágításban már az első szavaiból is kiderül, hogy számára nem az számít, hol látta meg a napvilágot, hanem az, hogy küldetése kinek szól, és hová vezet.

Bármilyen alaposan is készül egy vezető, az élet valósága mindig közbeszól. XIV. Leó kezdeti nyilvános szereplései során még ritkán használta anyanyelvét, ám azóta ez a gyakorlat természetessé vált. Ma már a fehér reverendás főpap beszédeit sokan anélkül értik, hogy tolmácsra lenne szükségük. Egy újságíró találóan megfogalmazta ezt az érzést a média munkatársaival való első találkozásuk után: "Ez a pápa a mi nyelvünket beszéli."

Nem véletlen az sem, hogy az elmúlt száz napban ellepték a közösségi médiát az olyan rövid videók, amelyekben két-három mondat hangzik el a pápától - tolmácsolás nélkül, közérthetően, angolul. Ezzel Leó nem csupán négyzetre emelte a Ferenc által szorgalmazott és megvalósított közvetlenséget, de - alighanem előre eltervezés nélkül - egy komoly reformot is elindított a Vatikánban. Merthogy a katolikus egyház legfőbb nyelve a latin, az egyházkormányzás alapnyelve pedig az olasz volt évszázadok óta. Ez hivatalosan nem is változott - még -, de a gyakorlatban a viharcsendesítés csodája mellett a pápai beszédek nyelvének reformját is feljegyezhetjük Leó újításainak listájára.

XIV. Leó teológiájának vizsgálata során jelenleg inkább csak felfedező úton járunk – valószínűleg ő is hasonlóképpen közelít. Ez nem a passzivitás jele: a pápa első száz napját a tudatos figyelem, a hallgatás és a közelség hatja át. Ez a megközelítés a szinodalitás lényegét tükrözi. Először figyelmesen meghallgatsz, és csak ezt követően hozol döntéseket. Bárki, aki gyors változásokra számít a cölibátus választási lehetőségével, a nők szerepével vagy a saját nemükhöz vonzódók helyével kapcsolatban az egyházban, könnyen csalódhat – Leó ennél sokkal bölcsebb vezető. Természetesen elemezhetjük eddigi pályafutását és teológiai nézeteit, de talán hasznosabb, ha arra összpontosítunk, amit az elmúlt száz nap tapasztalatai máris sugallnak.

Rövid időn belül világossá tette, hogy nem a hirtelen változásokban, hanem a folyamatos fejlődésben hisz. Ha csak az utolsó három pápa példáját nézzük, Leóban mindháromból találunk valamit. Megjelenik benne II. János Pál apostoli, derűs és olykor kifejezetten viccelődő természete, de ugyanakkor XVI. Benedek hagyománytisztelete és intellektuális mélysége is. Ferenc pápával való lelki kapcsolatát pedig nem szükséges külön magyarázni.

Az elődje által kezdeményezett szinodális megújulás iránti elköteleződését olyan eltökélten vállalta fel, hogy most már világosan meghatározható mérföldkövek mentén zajlik a megvalósítás folyamata, amelynek eddig csupán a záródátumát (2028) tudtuk. Különösen figyelemre méltó, hogy első pápai szentmiséjén II. János Pál címere is megjelent a miseruháján, hiszen éppen ezen a napon, május 18-án ünnepeljük Karol Wojtyła születésének 105. évfordulóját. Ez a gesztus nemcsak a múlt tisztelete, hanem az integrált szemléletmód kifejeződése is volt.

Az új pápa nem véletlenül választotta a Leó nevet: szolgálata középpontjában egyértelműen a szociális, társadalmi kérdések állnak. Első megszólalásakor a békéről beszélt azon a bizonyos erkélyen, a béke fontosságát hangsúlyozta első pápai szentmiséjén, azóta pedig megannyiszor. Nem fél ellene mondani a háborúskodásnak, praktikus lépésként a Vatikán fel is ajánlotta az orosz és ukrán félnek, hogy náluk folytassanak béketárgyalásokat. Eközben viszont Donald Trump elszámította magát, amikor Leóra amolyan "házi pápaként" próbált tekinteni. Az új egyházfő az igazságosságon alapuló békét hirdeti és szolgálja.

Míg XIII. Leó az ipari forradalom hatásaival foglalkozott, XIV. Leó alatt az egyháznak a jelen és a jövő kihívásaira kell figyelnie. A digitalizáció, a mesterséges intelligencia megszelídítése, akár megszentelése is téma lehet. A gyakorlati tetteket jelzi az is, hogy hosszú évtizedek után megújult alatta a vatikáni központi honlap is.

Hogy a fent említett pillérek, jellemvonások és víziók milyen harmonikus szimfóniává állnak majd össze, azt csak évek, talán évtizedek múlva fogjuk igazán megérteni. Az irány azonban sokunk szívében reményt gyújthat: Leó pápa egyszerre modern és mérsékelt, képes felfogni a pálya széleit és közepét egyaránt. Beszél a világ nyelvén, nyitott és progresszív, ugyanakkor nem siet a jövőbe, hanem bölcsen lépked a változások útján.

Szinte biztos, hogy számos területen jelentős változások következnek majd a katolikus egyházban, de nem azért, mintha Leónak erre bármiféle mesterterve lenne. Nyitott, figyelmes személyisége, nagyfokú valóságérzékelése, közvetlensége a garancia arra, hogy a sürgető témák nem kerülnek a szőnyeg alá, nem fogja fékezni a szükséges megújulást, szelídsége és határozottsága pedig hozzásegítheti, hogy szándékai megvalósuljanak a világ legnagyobb szervezetében.

Bennünket, magyarokat különösen foglalkoztat, hogy az új pápa milyen hatással lesz a magyar katolikus egyházra. Ebben a szellemben érdemes figyelemmel kísérnünk XIV. Leó pápa gondolatait, hiszen az ő tanításait és iránymutatásait „hazahozva” a magyar viszonyokhoz alkalmazhatjuk, és így életre is kelthetjük azokat. A remény, hogy ez a jövőbeni vezetés valóban gyümölcsöző változásokat hozhat, mindannyiunk számára inspiráló lehet.