Idén is hűségesen vállaltuk őseink örökségét.
Vasárnap a belvárosi aradi római katolikus templomban 9 órától zajlott a szentmise, amelyet P. Kalna Zsolt minorita atya vezetett. Az atya prédikációjában Jézus önként vállalt szenvedéseinek motivációit boncolgatta. A beszélgetést a szamáriai asszonnyal való találkozásnál kezdte, ahol Jézus olyan vizet kínált, ami nem csupán a fizikai szomjúságot oltotta, hanem lelkileg is felüdítette az asszonyt. Ezzel a találkozással világossá vált számára, hogy a Messiással beszél, akit Isten minden néphez küldött. A tanítványok is sokat tanultak Jézustól, és egyre inkább megértették, hogy Ő a Megváltó. Szűz Mária kijelentései is megerősítették ezt a hitet, amikor fiát, Isten fiát említette. E vallomások ma is kérdéseket vetnek fel bennünk: hogyan viszonyulunk a Megváltóhoz? Amikor nehézségekkel küzdünk, Ő a Messiás, akire támaszkodhatunk, és ilyenkor elmondunk sok imát, kérve a segítségét. De sajnos gyakran előfordul, hogy amikor a kéréseink teljesülnek, elfelejtünk hálát adni. Az atya több példával is alátámasztotta ezt az állítást, hangsúlyozva, hogy mennyire fontos, hogy tudjunk hálát adni, és kifejezni köszönetünket Istennek. Emellett arra is ösztönzött, hogy imáinkat Jézussal közösen végezzük, hiszen ez erősíti a kapcsolatunkat a szenttel és az Istennel.
A kérdés, hogy az emberek hogyan látnak minket, nem csupán egy önértékelési eszköz, hanem lehetőség is a lelkiismeretünk mélyebb megértésére. Este érdemes átgondolni, hogy vajon a napi cselekedeteink összhangban álltak-e a keresztény értékekkel, és hogy valóban úgy éltünk-e, ahogyan azt Jézus tanította nekünk. Az apostolok húsvét után, miután tapasztalták Jézus tanításainak igazságát, megszabadultak a félelmeiktől. Ráébredtek, hogy semmilyen emberi hatalom nem állhat szemben az Üdvözítővel. Ekkor vállalták a küldetésüket, és bátran hirdették a tanítást, amelyet az Úr bízott rájuk. Ahhoz, hogy mi is hasonlóan cselekedhessünk, elengedhetetlenül fontos, hogy feltegyük magunknak a kérdést: elfogadom-e Jézust mint Messiást, és hajlandó vagyok-e az Ő tanítása szerint élni, hogy ezzel tanúságot tegyek a hitünkről?
A Hiszek egy Istenben kezdetű ima közös megfogalmazása után vette kezdetét az idei fogadalmi körmenet, amelyet a város vezetői 1768-ban, a legutolsó pestisjárványt követően tettek. Ekkor fogadták meg, hogy a főtéren szobrot emelnek a Szentháromság tiszteletére, és minden évben az Úrnapja utáni vasárnap körmenettel adnak hálát a pusztító járványtól való megszabadulásért. Ez alkalommal a szentmise végén az egyik ministráns által hordozott, gyönyörűen felkoszorúzott feszület mögött Kana Zsolt atya vitte az Oltáriszentséget. Az aradi hívek előtt a Tankó László kántor-karnagy vezette templomi kórus énekszóval és imádsággal haladt Matekovits Mihály irányításával a színház előtt álló Szentháromság-szoborhoz. Zsolt atya megszentelte a szobrot, tömjénfüsttel áldotta meg, majd a magasba emelt Oltáriszentséggel áldást kért a hívekre és a szoborra. Miközben imádkoztak, az Oltáriszentséget a szobor talapzatára helyezték. Ezt követően, a szobrot megkerülve, énekelve vonultak vissza a templomba. A lépcsők tetejéről Kalna Zsolt atya ismét a négy világtáj felé emelte az Oltáriszentséget, és áldást kért a hívekre, valamint a városra, majd bevonultak a templomba. A fogadalmi körmenet zökkenőmentes lebonyolításáért köszönet illeti a szervezőket és a közlekedési rendőrség tagjait, akik leállították a forgalmat, biztosítva ezzel az utat a körmenet számára. A résztvevők pedig jóleső érzéssel távozhattak, hiszen részesei lehettek az őseink által 1768-ban tett fogadalom beteljesülésének.
