A "Humortalanistáink" című írás a PestiSrácok oldalán egy érdekes és szórakoztató megközelítést kínál a humor hiányáról. A szerzők a társadalmi és politikai jelenségeket tárgyalják, miközben rámutatnak arra, hogy a nevetés és a vicc elengedhetetlen része

Természetesen, íme egy egyedi változat: "Humortalanistáink: Stefka István, 2025. június 1." Ha szeretnéd, hogy tovább alakítsam vagy bővebben kifejtsem, csak szólj!

Nekem ez nem jelent sokat. És sokunk számára sem. Persze akadnak, akik csodálattal hallgatják őket. Ennek ellenére szívemet megfacsarta, amikor olvastam, hogy Nagy Bandó András, a 77 éves, rendkívül kormánykritikus humorista bejelentette a visszavonulását, de továbbra is Magyar Péter elkötelezett támogatója marad. Ahogy a Népszavának nyilatkozta: Magyar Péterben látja a rendszerváltás lehetőségét. Hozzátette, hogy a Tisza tisztességét csak a Fidesz, konkrétan Orbán galádsága akadályozhatja.

Valóban, a politikai színtéren számtalan alkalommal felbukkant a gyűlöletet szító "nagybandó", amelynek gyökerei egészen Antall József idejéig nyúlnak vissza. Az első szabadon választott miniszterelnökbe történő belerúgás után a minta már adott volt, és Orbán Viktor sem kerülte el a sorsát. Az évek során úgy tűnik, a humor már rég elhagyta őt – ha egyáltalán valaha is volt neki. A rendszerváltás óta felnőtt gyűlölete pedig minden magyarral és nemzeti értékkel szemben mérhetetlen. Nemrégiben egy Tisza parti nagygyűlésen, ahol a külföldről támogatott Magyar Péter mellett foglalt helyet, hűségét szónokoltatta. Rekedtes, gyűlölettel teli hangján, mely remegéssel és fröcsögéssel párosult, a másik két "nagy öreggel", Koltai Róberttel és Jordán Tamással együtt a változásért kiáltott. Azonban a humortalan, elveszett beszéd végén, hűsége jeléül, még a Messiás vállára is ráhajtotta a fejét. A látvány szórakoztató volt, de a két megfáradt színész, Koltai és Jordán, sajnálatra méltó helyzetbe kerültek, hiszen zsákutcás, balliberális ideológiájuk szinte teljesen felszívta nagyszerű tehetségük maradékát.

De végül is kik ezek az egykor jól fizetett álhumoristák, mint például Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János, majd az újdonászok, mint Somogyi András, Aranyosi Péter és a többiek, akik nem a humorral, a viccel moralizálnak, hanem neoliberális ideológiai alapon, vagy posztkommunistaként járatnak le embereket, halálukat kívánják, teszik nevetségessé, miközben emberi méltóságukban gyalázzák meg őket. Legutóbb a Partizán műsorban Orbán Viktor elleni merénylettel "viccelődött" Aranyosi Péter:

„Anya, mindig is mondtam, hogy most éppen nem viselted a robbanós mellényedet! Micsoda különbség lenne az ország számára!” – jegyezte meg Aranyosi, miután édesanyja találkozott a miniszterelnökkel. Aztán hozzáfűzte: „Végre valaki, aki tudja, hogyan kell irányítani a sortüzet!”

A magát szórakoztató kedvű humoristának tartó Aranyosi egy friss sztorival állt elő, amelyben mesél arról, hogyan gratulált üzenetben Ruszin-Szendi Romulusznak, miután kiderült, hogy a volt vezérkari főnök csatlakozott a Tisza Párthoz. „Az sms-ben csak annyit írtam neki, hogy örömmel hallom, hogy a Tisza Párt tagja lett, hiszen végre valaki, aki tudja, hogyan kell sortüzet vezényelni” – osztotta meg Aranyosi, sziporkázó humorával fűszerezve a helyzetet.

Végül Aranyosi Péter megmutatta valódi énjét, nevezhetjük rasszizmusnak is: a cigányokat dakotáknak, a fideszeseket pedig fasisztáknak nevezte. Szerencsére lassan kikopnak a divatból ezek a dohos fiókból előhúzott újleninisták, mert egyre kevesebben kíváncsiak a gyűlöletet gerjesztő vicceikre. Akik meg kíváncsiak rájuk, azok a hasonmásaik. Ugyanaz lesz a sorsuk, mint a lassan elfeledett, örökké panaszkodó Gálvölgyi Jánosnak, az egykori utánozó művésznek. Valószínű a Heti Hetes sztárja megmaradt ezen a szinten. A Kossuth díjas parodista panaszkodik a Blikknek, hogy a közmédia szinte teljesen elfelejtette őt, a Kunigunda úti székházban saját bevallása szerint nem is járt még: "Még soha nem voltam ott. Valahogy, valamiért nem kíváncsiak rám a köztévében." Nem véletlen. A rendszerváltás után azzal, hogy nyíltan kiállt az MSZP-SZDSZ mellett, majd minden fórumon nevetségessé tette a nemzeti oldalt, - csúcsformáját a Heti hetesben érte el - nos innen zuhanó repülésbe került valamikori színészi értéke. Nem kell már senkinek. Az embereknek elegük lett a mocskolódásból. Verebes István színész-rendező saját bevallása szerint csak a rengeteg pénz miatt vállalta el az RTL műsorban a Heti hetes szereplését. Bár a pénz a fia taníttatására ment, azóta is bánja és szégyelli az ott nyújtott elfogult alakításait. De Verebes legalább szégyelli és bevallja, hogy rossz lépés volt.

A Radnóti Miklós antirasszista díj kitüntetettjei, György Péter esztéta (b), Gálvölgyi János színművész (k) és Vágó István televíziós műsorvezető (j) értelmiségi antirasszista beszélgetést folytatnak.

MTI Fotó: Soós Lajos

Gálvölgyi a másik 77 éves, máig is folytatja gyűlölet produkcióját: ,,Leginkább olyanokat látok a képernyőn, akiket már nem kell parodizálni, hiszen önmaguk paródiái." Ez a tipikus náluk. Ha nem ők uralják a médiát, a kultúrát, akkor rajtuk kívül mindenki hülye. Emlékszem, amikor a szocialisták és a szabaddemokraták kerültek hatalomba 1994-ben, és a nemzeti gondolkodású újságírókat nyugdíjazták, kirúgták, ellehetetlenítették a Magyar Televízióban, engem 22 éves rádiós-televíziós tapasztalattal, mint a Híradó és A Hét megbízott főszerkesztőjét elsőként távolítottak el az MTV-ből. Nos, nem sokkal később kedvenc fürdőmben, a Lukácsban találkoztam Gálvölgyi Jánossal. Mosolyogva, barátságosan üdvözölt. Én is. Majd fürdés, zuhanyozás után oda jött hozzám a régről ismert kabinosom és suttogva ezt mondta: ,,-...tudja Stefka úr, hogy mit jegyzett meg magáról a színész úr?

- Mit mondott? - kérdeztem kíváncsian.

"Azt állította, hogy ez a Stefka már akkor is jelentéktelen volt, amikor mások még számítottak."

Na, ez náluk a humor. Egyébként, ha jól emlékszem az eredeti változatát Hofi Géza mondta. De ezt is sajátjának adta elő. Ugye milyen humoros? Ha, ha, ha.......... Azóta átváltottam a Rudas gőzbe. Ott nem találkozhatok Gálvölgyi-félékkel.

A humoristák között Farkasházy Tivadar valóban kiemelkedő figura, aki a Hócipő című lapjában elhintette a gyűlölet magvait, amelyek máig virágzanak a közéletben. Manapság már ritkán kap meghívást - nem véletlenül - legfeljebb a Klubrádióba vagy az ATV-be. Ott sem titkolja Orbán iránti ellenszenvét, ahogyan Magyar Péter iránti lelkesedését sem. Csépányi Balázs a Magyar Nemzet hasábjain hívta fel a figyelmet egy rádióinterjúban elhangzott, szellemesen ironikus Teddy-nyilatkozatra:

A hirdetések világában gyakran találkozunk azzal a megfogalmazással, hogy „minden megoldás érdekel”. De ennél sokkal izgalmasabb lehetőségek is várnak ránk. Gondoljunk csak bele: itt egy jogászokból álló, szinte titkos társaság, amely 1989-ben a Bibó Intézet környékén alakult, és azóta minden hatalmat a kezében tart. Remélem, hogy a jövőbeli vezetők, még ha nem is lesznek tökéletesek, elkerülik ezt a régi, hierarchikus és hűbéri rendszert, és egy új, igazságosabb struktúrába terelik az eseményeket.

Ezt honnan szűrte le Farkasházy? Az új messiás, Magyar Péter hatalomra kerülésével mindenki, aki ellenszegült neki, börtönbe kerülne: ügyészek, bírák, rendőrök, katonák, politikusok... Folytassam a felsorolást? De Farkasházynak és a többi véresszájú baloldali ripacsnak teljesen mindegy, hogy ki hozza el az "örömhírt", csak végre váltsák le Orbán Viktort. Antall József sem volt számára megfelelő figura, aki helyreállította a parlamentáris demokráciát, és először hangzott el tőle, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni. Farkasházy a Demokratikus Charta egyik kulcsszereplője, az 1992-es ellenzéki nagy felvonuláson vált ismertté, amikor a tömeghez fordulva azt mondta: "most pedig énekeljünk el egy dalt". Kölcsey Ferenc Himnuszára gondolt. Számára csak egy dal létezett.

A következő nagy tehetség, a magát humoristaként aposztrofáló Somogyi András, érdekes nézőpontot osztott meg a közönséggel: szerinte Orbán Viktort Indiában azért kedvelik, mert ott a tehén mellett a patkány is szent állat. Vajon ez tényleg vicces? Az emberi méltóság lábbal tiprásának tűnik. Érdekes, hogy a vidéki művelődési házak miért mondják le a fellépéseit. Amit ők művelnek, messze áll a valódi humortól. Inkább demoralizálnak, ellenséges képeket gyártanak, lejáratnak, címkéznek, mocskolódtak és hazugságokat terjesztenek, mindezt egy olyan országban, ahol szerintük nem létezik jogállam. Mégis, szabadon hirdethetik aljasságaikat, miközben azt állítják, hogy Magyarországon nincs szólás- és sajtószabadság.

Farkasházy Tivadar, aki el sem tudja fojtani gyűlöletét a magyarsággal szemben.

Hol vannak ma azok a kiváló művészek, akiket a legnagyobbak között emlegethetünk, mint a legendás Hacsek, Herczeg Jenő vagy az igazi Sajó, Komlós Vilmos? Nem is beszélve Békeffi István, Salamon Béla, Kellér Dezső, Tabi László, Szilágyi György vagy Latabár Kálmán nevéről – a lista hosszan folytatható. A pesti kabaré mindig is a szórakoztatás élvonalába tartozott. Ők nemcsak humorral politizáltak, hanem úgy tették ezt, hogy senkit sem akartak a vesztőhelyre küldeni. Még a legnehezebb időkben is megtalálták a humornak azt a finom határvonalát, amely lehetővé tette számukra, hogy kritikát fogalmazzanak meg és üzenjenek a társadalomnak. Hol vannak a nagy nevettetők és kiemelkedő kabaristák, mint Alfonzó, Benedek Tibor, Bilicsi Tivadar, Kazal László vagy akár Fábry Sándor? Az ő hanghordozásuk, jellegzetes mozdulataik és karakterformálásuk mindent elmondott, amit a társadalomról és a hatalomról tudni érdemes. Ezt a kihívást még a Kádár-korszak sem könnyítette meg. Még Hofi Géza, az utánozhatatlan humorista is nehéz helyzetben volt. Köztudott, hogy nem rajongott a rendszerváltás utáni jobboldali politikai erőkért, beleértve Antall Józsefet, Csurka Istvánt, Torgyán Józsefet vagy Orbán Viktort. De amit elmondott, az mindig nevetésre késztetett; életszerű helyzeteket teremtett, és soha nem akarta másokra erőltetni a véleményét. Nem kívánta senki halálát, és nem teremtett gyűlöletet. Hofi a régi kabaréiskola szellemiségében nevelkedett, de zseniálisan újította meg azt. Tudjuk, hogy neki sok minden meg volt engedve. Kádár Jánossal, az MSZMP főtitkárával együtt vadászott, és ezért egy Szilveszter estéjén még az ő hangját és mozdulatait is utánozhatta. Ezt a kabaré művészetét páratlan tehetséggel művelte, pedig akkor valódi kommunista diktatúra uralkodott. Az ő öröksége ma is iránymutató lehet, hiszen a humor hatalma sosem veszíthet az értékéből.

Ezek a valódi humoristák tudtak témát találni. Az élet egyszerű dolgait figurázták ki, ami jellemző volt a hatalmasságokra is. Nem céloztak meg politikusokat. Ezért sajnálom Koltai Róbertet, ezt a nagyszerű karakterszínészt, rögtönző kabaréművészt, mert sértődöttségében belehajszolta magát a politikai mocskolódásba. Ez nem az ő műfaja. Az Illetékes elvtárs és az Ámbár tanár úr, az volt az ő világa. Kár volt Hornék, Gyurcsányék, most Magyar Péterék, hazaáruló, nemzetellenes politikája mellett hitet tenni. A suszter maradjon a kaptafánál. Csurka István, a XX. századi magyar drámairodalom egyik legnagyobb művelője, e nagyszerű gondolkodó megbukott, amikor a politika színpadára lépett. Nem véletlenül mondta Antall Csurka írásairól, dühödt politikai kirohanásairól, amikor személy szerint a miniszterelnököt támadta, s egyesek követelték megbüntetését, Antall erre diplomatikusan csak ennyit jegyzett meg: ez csupán Csurka írói munkásságának része.

Itt van Szilágyi György, nagyszerű rádiós, színpadi kabarészerző, aki még pártember is volt, de utánozhatatlan humoristaként ismerte meg a nagyérdemű és nem komisszárként. Tudomásom szerint soha sem volt véresszájú. De amikor kitudódott Szilágyiról, hogy másként gondolkodik, mint az MSZP-SZDSZ, szépen, lassan elkezdett körülötte fogyni a levegő. Akárcsak Szuhay Balázs körül. Ezt úgy hívják, hogy a balliberális, kulturális kirekesztés. Ennek súlyos anyagi következményei voltak. A komcsik-libsik ehhez nagyon értenek. Aztán a jobboldalivá vált, vezetésem alatt álló Magyar Hírlapban sikerült helyet szorítani nekik és írásaik megjelenhettek nálunk.

Jelenleg Szilágyi György "Kinn vagyok a viccből" című memoárját falom, és valóban, a szerző úgy tűnik, mintha kilépett volna a viccek világából, ám emlékei a magyar kabaré színpadának varázslatáról örökké aktuálisak maradnak. Ki ne ismerné Szilágyi remek önvallomását, a "Hanyas vagy?" című klasszikust? Elsőként a hetvenes években hallhattuk a Magyar Rádióban, Kálmán György tolmácsolásában. Íme egy részlet a műből:

Melyik évjáratú vagy? 1928-as?

Mi a fél szavakból is azonnal ráérezünk egymás mondanivalójára.

Mi a félszavakból is azonnal ráérezzük, mit szeretnénk egymásnak mondani!

Apád mivel foglalkozott? Kommunista volt esetleg?

Apád mivel foglalkozott? Szocialista eszmékhez kötődött?

Apád mivel foglalkozott? Talán egy új irányvonal képviselője, aki a magyar kultúra újjáélesztésén dolgozott?

Itt a legtöbb családnak megvolt a maga titkos szégyenfoltja, ami mindig a háttérben bujkált.

akinek a nevét nem volt szabad kiejteni, akit letagadtak, agyonhallgattak.

Ez egy aprócska nemzet.

Itt mindig akadt valaki, akit titokban kellett rejtegetni.

Hogy elkerüljék a fehérek figyelmét, és hogy a vörösök ne kerüljenek a látóterükbe.

Itt a legtöbb családban jelen voltak a hívők és a hitetlenek egyaránt.

Baloldali és jobboldali

Katolikus és zsidó.

Ez egy aprócska nemzet.

Életünk során túlléptünk három generáció határain, és megéltünk egyedülálló tapasztalatokat.

Rengeteg élményen mentünk keresztül, számos történetet fültanúi voltunk, és sok ismeretre tettünk szert.

Mégse tudunk semmit.

De még mindig jelen vagyunk. Sok irányban. Lent és fent. Mindenhol.

Az őrtornyokban. És az intenzív osztályokon.

Mi, '28-asok.

De már a tarkónkon érezzük az utánunk érkező generáció forró leheletét.

"Már a nyomunkra léptek."

Így is lehet politizálni! Sajnos, az új humorista generáció jelentős része még nem tanulta meg, hogyan kell igazán belülről humorizálni. Az írásom végén szeretném megemlíteni Sándor György barátomat, a nemzet igazi humoralistáját, aki életében talán a legtöbb bántást, tiltást és megaláztatást szenvedte el a kádári kommunizmus évei alatt, valamint a magyar demokrácia sajátos kihívásai közepette. Nos, tőle kellene tanulnia a humortalanoknak ezt a viselkedési mintát. Én a politikai feszültségekkel teli hatvanas évek közepén láttam először Gyurit az Egyetemi Színpadon, egy zsúfolt nézőtér előtt. Az önálló estje a következő címet viselte: Emlékszem még nagyanyámra. Műsoraiban és írásaiban moralizál, humoros eszközökkel kutatja az emberi gonoszság, az élni akarás, a szeretet, a kivagyiság és a hatalomért való mánia legmélyebb bugyrait, hogy megtalálja a valódi okokat és válaszokat. Mindezt a nemzet humoralistája csupán néhány elnyújtott szóval, mondattal, halk és hangos pillanatokkal, valamint hosszú csendekkel adja elő. Nem kell ennél több. Az előadásai után a szövegeit újra és újra értelmezni kell. Kell ennél több egy humoristának?

Tanulj tőle, hogy elérhesd a céljaidat! Ez az út vezet a sikerhez és a nagysághoz.

Persze, szívesen segítek! Kérlek, írd le, miről szól a hozzászólásod, és milyen hangulatot szeretnél kifejezni. Esetleg van valami konkrét üzenet, amit szeretnél átadni?

Természetesen, íme egy egyedi szöveg a megadott témák köré: --- **Kapcsolódó Témák:** Az elmúlt évtizedek politikai diskurzusai gyakran emlékeztetnek az Aranyosi Péter által megfogalmazott baloldali hazugságokra, amelyek nem csupán szórakoztatóak, hanem a valóság torzításának eszközei is. Farkasházy Tivadar örökérvényű humora, amely a közéleti eseményekre reflektál, sokszor a hergelés és a társadalmi feszültség levezetésére szolgál. A Kádár-korszak nosztalgiáját idéző pillanatokban Koltai Róbert és Sándor György színművészete elevenedik meg, akik a humortalanság árnyékában is képesek voltak szórakoztatni a közönséget. Az őszinte, de néha elgondolkodtató uszítás, ami a politikai színtéren zajlik, sokakat megoszt, mégis elengedhetetlen része a közéleti diskurzusnak. A vezető szereplők felelőssége, hogy a humor és a politika határvonalán egyensúlyozva alakítsák a közvéleményt, hiszen a társadalom szórakoztatása mellett a gondolkodásra és a párbeszédre is szükség van. --- Remélem, ez a szöveg megfelel az elvárásaidnak!