Giorgia Meloni bejelentette, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki posztjáról.


Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke, a vasárnapi Olasz Testvérek politikai találkozóján bejelentette, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöki posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy az európai parlamenti választások tükrében úgy érzi, eddigi feladatai befejeződtek. Meloni hangsúlyozta, hogy az ECR-nek olyan elnökre van szüksége, aki teljes mértékben elkötelezett és energikus, míg ő a miniszterelnöki feladatokra kíván koncentrálni. Meloni 2020 óta állt az ECR élén, és 2022 októberében vált Olaszország kormányfőjévé. Bejelentette, hogy Mateusz Morawiecki, a volt lengyel miniszterelnök jelölését támogatja az elnöki posztra, kiemelve, hogy Morawiecki Olaszország és az Olasz Testvérek barátja. A lengyel politikus is részt vett a római Circus Maximusban rendezett találkozón, amelyet az Olasz Testvérek ifjúsági tagozata, az Atreju szervezett. Meloni hatvanöt perces beszédében összefoglalta kormánya eddigi eredményeit a hazai és nemzetközi politikai színtéren. Az Európai Unióval kapcsolatosan Meloni kifejtette, hogy a második világháború óta a legnagyobb kihívásokkal néz szembe a kontinens, ezért bátor emberekre van szükség, akik segíthetnek Európának szembenézni korábbi tévedéseivel. A "vörösök és zöldek" évtizedes uralmát kritizálva úgy véli, hogy ez a gyengeséghez és versenyképességi válsághoz vezetett. Különösen bírálta a baloldali politikai elit zöld politikáját, megjegyezve, hogy sokan közülük sosem tapasztalták a mezőgazdaság valóságát. Meloni hangsúlyozta, hogy az albániai migránstáborok működése elengedhetetlen az emberkereskedelem elleni harcban, és kijelentette, hogy nem ő az ellenség, hanem az emberkereskedők. A baloldali pártok tüntetéseit, amelyek a kormány biztonsági törvénycsomagja ellen irányultak, tévesnek tartotta, és a közbiztonságot társadalmi krízishelyzetnek nevezte. A miniszterelnök aláhúzta, hogy a dolgozók érdekeit ma már a jobboldal képviseli, szemben a multinacionális érdekekkel együttműködő baloldallal. Meloni kifejtette, hogy a "jobboldal" tette az első nőt az olasz kormányfői székbe, és hangsúlyozta a jobboldali erők összetartásának fontosságát, amely stabilitást hozhat Olaszországnak. A jövőbeli kormányzati célok között kiemelte az alkotmányos reformokat, köztük a miniszterelnök közvetlen megválasztását is.

Related posts