Az amerikai katonai gépek rejtélyes módon eltűntek egy katari bázisról.

Egy műholdképet elemezve figyelemre méltó eltűnésekre derült fény: az Egyesült Államok egyik stratégiai katari bázisáról több mint negyven katonai repülőgép tűnt el. A június 5-i felvételen még jól láthatóan közel 40 gép sorakozott, míg a június 19-i képen már csupán három maradt. Erről számolt be az AFP hírügynökség.
Az Egyesült Államok katari nagykövetsége csütörtökön közölte, hogy az Al Udeidben található bázisra a bejutást a regionális konfliktusok miatt korlátozzák. A követség felszólította az ott dolgozókat, hogy legyenek nagyon éberek.
Katonai szakértők véleménye alapján Washington jogosan aggódhat a térségben található katonai bázisai biztonsága miatt. A Fehér Ház legfrissebb tájékoztatása szerint Donald Trump elnök a következő két hét során hoz döntést arról, hogy részt vesz-e Izrael támogatásában az Irán ellen irányuló támadásokban.
A két ország közötti konfliktus nyolcadik napján iráni rakéták csapódtak bele Dél-Izrael épületeibe, míg Izrael éjszaka hatvan vadászgéppel indított támadást Teherán stratégiai célpontjai ellen.