Donald Tusk nem maga a probléma, csupán annak következménye. Az események láncolata és a politikai környezet formálja a helyzetet, amelyben most találjuk magunkat. Tusk figurája a folyamatok eredménye, amelyeket érdemes alaposabban megvizsgálni, hiszen a

A heti lengyel hírek középpontjában Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes politikai menedékkérőként való érkezése állt, ami a sajtó figyelmét teljesen lekötötte. Pedig magyar szempontból talán nem ez volt a leglényegesebb esemény. Bevallom, hogy Donald Tusk és háborúpárti minisztere, Radoslaw Sikorski hisztérikus reakciói után érkező fenyegetések kissé meleg, simogató érzéssel töltöttek el. Úgy tűnik, valamit jól csinálunk, ha a mélyállam kiszolgálóinak ilyen heves válaszreakcióját váltjuk ki. Szinte már szórakoztató, mennyire igyekeznek Manfred Weber kedvében járni ezzel a látványos hungarofób fellépéssel.

Különös figyelmet érdemel az a friss fejlemény, amely a lengyel konzervatív erők berkein belül zajlik. Jerzy Kwasniewski, az Ordo Iuris Jogi Kultúra Intézet elnöke egy közleményben hívta fel a figyelmet Jarosław Kaczynski, a Jog és Igazságosság párt vezetőjének meglepő állásfoglalására. Kaczynski egy hetilapnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy "az erkölcsi kérdésekben a konzervatív és liberális gondolkodás között kompromisszumra" van szükség. Ez a kijelentés különösen figyelemre méltó, különösen azok számára, akik nem értik, miért szenvedett vereséget a lengyel nemzeti konzervativizmus a legutóbbi választásokon. Az a tény, hogy a lengyel nemzeti oldal válságban van, igazán enyhe kifejezésnek tűnik.

Emlékeztetett II. János Pál szavaira, amelyek szerint az értékek nélküli demokrácia elkerülhetetlenül "nyílt vagy álcázott totalitarizmussá" alakul át. A szerző hangsúlyozza, hogy a valós tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a "kompromisszumok" valójában nem mások, mint egyoldalú engedmények az emberi méltóság védelmében, valamint a család és a szabadság megőrzésében. Ráadásul, ha egyszer elveszítünk egy területet, azt szinte soha nem sikerül visszaszerezni, mivel a forradalmi baloldal, amely lelkesen népszerűsíti a számára kedvező megállapodásokat, soha nem köt kompromisszumot, és folyamatosan aláássa a társadalmi rend alapjait.

A lengyel jogász kifejti, hogy mióta a tudomány, a racionalitás és az igazság nyíltan szembefordultak a demokratikus térrel, és az államhatalom kiaknázására törekednek ideológiáik és utópiáik érdekében, minden velük való alku egy lépés a pusztulás felé.

A politikai színtéren gyakran találkozunk olyan vezetőkkel, akik azonnali kompromisszumokra hajlanak, azonban ez a megközelítés a racionális választók szemében irracionális és romboló politikai irányzatok képviselőivé teheti őket. Az ilyen kompromisszumok sorozata végül nem csupán a politikai karrierjük végét jelenti, hanem a közösség gazdasági, társadalmi és kulturális struktúrájának fokozatos leépülését is magával hozza. E folyamat következményeként az állam ereje csökken, ami elkerülhetetlenül politikai válságokhoz vezet. A történelem során a kereszténydemokrácia számos európai pártja elhanyagolta ezt a problémát, és most a forradalmárokkal kötött kompromisszumok következményeit tapasztalják meg, ahogyan az Ordo Iuris elnöke is megjegyzi.

A nyugat-európai jobbközép pártok helyzete fényében Jarosław Kaczyński, a lengyel politikai élet meghatározó alakja, bizonyára tisztában van azzal, hogy amikor a nagy mainstream pártok elveszítik alapelveiket, és nem hajlandók ezt felismerni, akkor hamarosan a saját tapasztalataik révén kénytelenek szembesülni azzal, hogy a politika nem bírja el a vákuumot – véli egy lengyel jogász.

Az Ordo Iuris vezetőjének megállapításaihoz nehéz lenne bármit is hozzáfűzni, de ha az állításai helytállóak, akkor az a következtetés adódik, hogy a politikai palettán megjelenő Donald Tuskok, Olaf Scholzok, Keir Starmerek és Emmanuel Macronok csupán a konzervatív pártok identitás- és hitelvesztésének szimptómái, valamint elrettentő következményei. Az önpusztító, zűrzavaros baloldal felemelkedése pontosan a kompromisszumok politikájának terméke, ahol olyan vezetők, akiknek erkölcsi irányt kellene mutatniuk a társadalom számára, inkább kényelmesen sodródtak egy erőszakos kisebbséggel kötött megállapodás irányába, mindezt a társadalmi béke nevében.

Összegzésképpen talán érdemes megemlíteni, hogy egy hazug és gyáva magyar látványa talán még a legszomorúbb lengyel mellett is elhalványul. A lengyel konzervatívok számára most már nyilvánvalóvá válik, hogy amíg a háborút és a kompromisszumokat preferáló Kaczynski irányítja a nemzeti erőket a háttérből, és amíg a frontvonalon a karizma híján lévő, Kamala Harris előtt hajbókoló Morawieczki vezeti a harcot a brüsszeli globalisták ellen, addig a valódi megújulásra nem érdemes számítani.

A jövőre esedékes elnökválasztás egy hatalmas esély a lengyel jobboldal újraéledésére.

Sajnálatos módon itt sem Kaczynski embere, Karol Nawrocki hozná el az igazi változást, hanem a hanyatlófélben lévő kompromisszum-konzervatívok legnagyobb jobboldali kihívója, Slawomir Mentzen. A Konfederacja, amely a 2022-es választásokon mindössze hét százalékot kapott, mára már megduplázta népszerűségét. Ha valaki az Európai Parlamentben lengyel nyelven osztja ki a nihilista bürokráciát, az gyakran ennek a pártnak a képviselője. Morawieckiék idején, amikor még hatalmon voltak, mi békepárti magyarok nem voltunk elég jók számukra. Talán az új csapatnál másképp alakul a helyzet, de egy dolog biztos: az északi irányban kinyújtott kezünk már kezd kissé elfáradni.