Oroszországban egy civilizációs válság bontakozik ki, amelynek következményei Budapestet is érinthetik. A történések nem csupán a távoli szomszéd ország belső ügyei; hatásuk messze túlmutat a határokon, és a magyar fővárosban is fontos kérdések merülhetne

Izsevszkben, az Udmurt Köztársaság Államtanácsának épülete előtt 2019. szeptember 10-én felgyújtotta magát Albert Razin udmurt tudós. Halála szimbóluma lett Putyin vezetésének és az orosz nemzeti politikának.

A modern Oroszországban a népek ruszifikációja elérte a szovjet időkben is elképzelhetetlen szintet. A nemzeti kultúrák és nyelvek marginalizálódása az állam aktív közreműködésével történik. Vlagyimir Putyin személyesen is tesz arról, hogy az oroszországi népek ne tanulhassák nyelveiket a nemzeti köztársaságok iskoláiban.

Amikor a Tatár Köztársaság Államtanácsa úgy határozott, hogy bevezeti a tatár nyelv latin betűs írásmódját, ezzel közelebb hozva nyelvét más türk nyelvekhez, már elkészült az Orosz Föderáció Állami Dumájának határozata is. Ez a döntés megakadályozta, hogy az orosz népek nyelveit latin betűkkel írják át.

Az orosz nemzet fiatal generációja fokozatosan háttérbe szorítja anyanyelvét, és egyre inkább a "ruszkik" kifejezést használja identitásuk kifejezésére, ahelyett, hogy a hagyományos "orosz" címkét választanák. Ezzel a változással nem csupán az állami keretekhez való kötődésük lazul, hanem egy újfajta közösségi érzés felé is nyitnak, amely a "fő nép" köré szerveződik. E nemzeti egység keresése a modern orosz társadalom új kihívásait tükrözi, ahol a hagyományok és az új identitások összefonódnak.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Orosz Föderáció népei - ha a kormány nem változik vagy az állam nem formálja újra magát -, asszimilációra és eltűnésre vannak ítélve. Ugyanakkor Oroszország vezetése kitartóan "védi" a nemzeti kisebbségeket más országokban, különösen Ukrajnában vagy Moldovában.

A köztársaságok szuverenitását és nemzeti jogait védő Népfrontok megjelenésére válaszul a szovjet vezetés számos "Interferont" és "Interrukh" megjelenését kezdeményezte. Ezek a szervezetek az internacionalizmus és a kisebbségek nemzeti fejlődésének védelmezőinek adták ki magukat. A kisebbségek képviselőinek elmagyarázták, hogy a "nacionalisták nem adnak lehetőséget nekik, hogy normálisan éljenek és megtanulják anyanyelvüket". Holott valójában Moszkva oroszosított a kisebbségeket, és Moszkva akadályozta nemzeti fejlődésüket. Ekkor jelent meg hirtelen Moldovában a "független Gagauzia Köztársaság" - később autonóm terület lett -, illetve a Dnyeszteren Túli Köztársaság.

Fel kell tennünk egy fontos kérdést: Milyen nyelvet beszélnek és kommunikálnak a moldovai gagauzok, illetve a Dnyeszteren túli ukránok, akiket az "erőszakos románosítás" félelme zaklat? Nos, a válasz egyértelmű: oroszul. Az elmúlt három évtized során a gagauz vezetés számos intézkedést hozott a lakosság oroszosításának elősegítésére, miközben a gagauziai népgyűlés a moldovai parlamenthez fordult, követelve az orosz nyelvhez való visszatérés jogát.

A Kárpátalján élő magyar közösségek utcáin a magyar nyelv dallamai hallhatók, tükrözve a helyi kultúra gazdagságát. De mi a helyzet Oroszország távolabbi vidékein, ahol a hantik és a manysik élnek? Ők is őrzik saját nyelvüket, melyek szoros kapcsolatban állnak a magyar nyelvvel. Érdekes felfedezni, hogyan formálódik a nyelvhasználat és a kommunikáció ezekben a közösségekben, és milyen párhuzamok fedezhetők fel a magyar és a szibériai nyelvek között.

Ezek a kis nemzetek különleges jelentőséggel bírnak, ezért az államnak aktívan dolgoznia kell azon, hogy megőrizzék kulturális identitásukat és nyelvi örökségüket. Tizenöt évvel ezelőtt a hantik közül mindössze 17 százalék tudta anyanyelvén kifejezni magát, és sajnos ez a szám azóta tovább csökkent. A manysik esetében pedig csupán 6 százalék beszéli a saját nyelvét, ami aggasztóan közelít a nyelv eltűnéséhez. Talán Budapest számára is fontos lenne foglalkozni ezzel a civilizációs válsággal.

Ez nem csupán egy elvont megjegyzés. Tallinn, Észtország fővárosa, egy különleges hely, ahol felfedeztem egy könyvesbolt polcain az oroszországi finn népek költőinek műveit, mind az eredeti nyelven, mind pedig észt és orosz fordításban. A gyűjteményben feltűntek udmurt költők is, köztük Albert Razin, aki drámai módon, önmagát felgyújtva hirdette nyelvük megőrzésének fontosságát.

Az észtek emlékeztek, Moszkva hogyan marginalizálta kultúrájukat, és megpróbáltak segíteni a rokon népeknek legalább irodalmuk megőrzésében. Oroszországban ezek a költők nem találnak kiadókat, és hamarosan olvasókat se.

A kárpátaljai magyaroknak még az információhiányos határok idején is vannak folyóirataik, alkotóközösségeik, művészeik, akik nemcsak az ukrán, hanem a magyar színpad és mozi sztárjaivá is válnak. Talán érdekel valakit Budapesten, hány olvasója maradt Vladimir Voldinnak, a modern hanti költészet megalapítójának, akit a szovjet időkben, máig tisztázatlan körülmények között öltek meg? Vagy feleségének, a szintén költő, Maria Vagatovának? Úgy gondolom, hogy a legtöbben az Ukrajna elleni háborút támogató nyílt levél miatt gyűltek össze. A 87 éves művészt is megkérték, hogy írja alá.

Természetesen megvitathatjuk, hogyan fog kinézni az ukrán nemzeti politika a jövőben. De megértjük, hogy Ukrajna és Moldova EU-ba való felvétele után minden magyar, román és ukrán, minden bolgár és gagauz egyetlen európai civilizációs térben találja magát.

De a hantik és a manysik ezt nem fogják megérni. Egyszerűen eltűnnek.

Vitalij Portnyikov egy neves ukrán újságíró és publicista, aki jelentős hatással van a média világára és a közéleti diskurzusra Ukrajnában. Széleskörű tapasztalata és mélyreható elemzései révén a politikai és társadalmi kérdések iránti elkötelezettségét tükrözi írásaiban.

Ez a cikk a Közép-Európai Stratégia Intézet közreműködésével, a Re:Open Ukraine projekt keretein belül született.

A véleménycikkek nem mindig reprezentálják az Index szerkesztőségének hivatalos nézeteit.