A kislányt egy agyevő baktérium fertőzhette meg a magyarok egyik népszerű tengerparti helyszínén.

Egy 11 éves fiú súlyos állapota miatt zárták be a népszerű fürdőt. A fertőzés gyanúja miatt vízmintákat vettek az összes medencéből.
Egy súlyos egészségügyi incidens következtében két napra bezárták a párkányi Vadas fürdőt. Egy 11 éves kisfiú került kórházba egy ritka, az agyat támadó fertőzés miatt, amely mögött gyanú szerint egy különösen veszélyes amőba állhat. A gyermek a tünetek megjelenése előtt nem sokkal az említett fürdőben részt vett egy úszótanfolyamon, ami aggodalmat keltett a helyi közösségben.
Fertőzés gyanúja miatt alapos vizsgálat alá vonták a víz minőségét.
A vaol.hu hírei szerint a fiút jelenleg egy pozsonyi kórházban ápolják, miután egy rendkívül súlyos parazita fertőzés érte, amely az orron át képes behatolni az agyba. A fertőzés észlelését követően a helyi tisztiorvosi szolgálat az összes medencéből mintákat gyűjtött, és laboratóriumi vizsgálatokba kezdett, hogy kiderítse a fertőzés pontos forrását.
A fürdő vezetője, Hogenbuch Endre elmondta, hogy a fiú június elején vett részt náluk úszótanfolyamon, de a tünetek csak napokkal később jelentkeztek. Azt is hozzátette, hogy "egyelőre nem igazolták, hogy a medencék vize fertőzött lenne", és a kültéri részek lezárása csupán óvintézkedés.
A beltéri wellness részlegünk továbbra is örömmel várja a látogatókat, míg a kültéri medencék üzemeltetése a laboratóriumi vizsgálatok eredményeitől függ.