A romkocsmák Budapest varázslatos szegletei, amelyek nem csupán szórakozást kínálnak, hanem a város történetének és kultúrájának sokszínűségét is tükrözik.

A Magyar Honvédség titkos akciója: 180 gyermek menekült ki a kabuli rémálomból

Nincs olyan világváros, ahol a szórakozás ne találna magának helyet, de minden metropolisz saját egyéniségét tükrözi ebben a tekintetben. Budapest sem kivétel, hiszen a kommunizmus, a háborúk és a hosszú évtizedeken át tartó leépülés következtében számos romos területet hagyott maga után, amelyek szomorúan figyelték az idő múlását. Az ezredforduló táján azonban feltűntek olyan fiatalok, akik mertek álmodni és kreativitásukkal újraértelmezték a város arculatát. Így született meg Budapest egyik legjellegzetesebb része, a bulinegyed, ahol a romkocsmák és az underground művészetek virágzásnak indultak. A „Romokból” című film pedig ennek a különleges kultúrának a történetét meséli el, új perspektívából bemutatva a főváros varázsát.

Budapest ma már szinte elválaszthatatlan a romkocsmák és a rendhagyó szórakozóhelyek pezsgő világától. Ezek a helyek, amelyek sokak számára boldogságforrást jelentenek, az elmúlt húsz év során igencsak különböző élményeket megéltek. Képzeljük el, ahogyan a semmiből bontakoztak ki: voltak, akik mindenüket kockára tették, hogy megvalósíthassák álmaikat az omladozó falak között, amelyek mások szemében gyakran értéktelennek tűntek. Az ilyen helyek nem csupán szórakozási lehetőséget kínálnak, hanem egyfajta kultúrát és közösségi élményt teremtenek, amely mára Budapest szívévé vált.

Mégis, az évek azt igazolták, hogy a fantázia a semmiből is képes értéket teremteni, és a romokban is megtalálni azt az izgalmat, ami eleinte a hazai underground, később a fővárosi fiatalság, majd a magyar művészélet, idővel pedig egész Európa egyik legkedveltebb környékét teremtette meg - persze nem mindenkinek az örömére.

Sipos Bence filmje egy igazán egyedi és sokszínű látlelet a romkocsma kultúráról. Ez a dokumentumfilm nem csupán a főváros múltját és jelenét fedi fel, hanem egy folyamatosan fejlődő történetet is bemutat, amely sosem zárul le. Nem egy klasszikus értelemben vett alkotás, amely egyszerű válaszokat adna a feltett kérdésekre; éppen ellenkezőleg, a film hangsúlyozza, hogy a mai kihívások gyakran teljesen eltérnek attól, ami két évtizede aktuális volt. A nézők számára ez a sokrétűség és időbeli eltérés különösen izgalmas és elgondolkodtató élményt nyújt.

A teljesség igénye nélkül felfedezhetjük a Szimpla, az Instant és a Kuplung izgalmas történetét. Megtudhatjuk, milyen hatással volt ez a környezet a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjaira, valamint az olyan zenei formációkra, mint az Akezdet Phiai. Emellett azt is megvizsgálhatjuk, miként befolyásolta a kulturális színtér és a turizmus fejlődése ezt a különleges, gyakran baráti társaságok és merész álmok szülte kocsmaközösséget.

A film alapvetően kronológikus felépítésű, de időnként megjelennek benne kitekintések is. Az alkotók törekednek arra, hogy a különböző témákat és időszakokat párhuzamosan mutassák be, ami lehetővé teszi számukra, hogy néhány gondolatot mélyebben is kifejthessenek. Ennek ellenére a cselekmény főként időrendben következik egymás után, ami egyfajta koherenciát biztosít a mű számára, így a nézők nem érzik, hogy az események szétszórtan következnének.

A film dokumentarista megközelítése világosan megmutatkozik, hiszen gazdag interjúrészletekkel és archív felvételekkel dolgozik, miközben időnként visszautal a jelen pillanataira. A kisebb diskurzusok révén folyamatosan érezzük, hogy nem vagyunk egyedül a saját gondolatainkkal; a rendezők ügyesen irányítanak minket, hogy mélyebben elmerüljünk a témában.

A film vizuális világában több ponton is felfedezhetjük az egység törekvését. A macskaköves út állandóan visszatérő eleme a képeknek, miközben Péterfy Bori színészi játékossága színházi hangulatot teremt, amely segít alátámasztani az éppen kifejezésre jutó gondolatokat, vagy éppen összeköti a különböző témákat. Ennek következtében a film képi világa egy különös eklektikusságot mutat, amely szép párhuzamot von a romkocsmák atmoszférájával. Ezek a helyek mintha mind hasonlítanának egymásra, ám valójában mindegyiknek megvan a saját, egyedi karaktere.

A művészi vizuális elemek színezése olykor drámai képsorokká alakul, melyek a játékfilmek világát idézik. Az archív felvételek – legyenek azok romos képek vagy világháborús jelenetek – igazán sokszínűvé varázsolják az összképet. A megvalósítás következetessége miatt a néző nem tapasztalja, hogy ez a vizuális gazdagság bármilyen módon csökkentené a történet hatását.

Az alkotók szándéka az volt, hogy a mű ne csupán egy hagyományos történelmi kiselőadás legyen. A történetben helyet kapnak olyan tragikus események, mint a West Balkan ügye, valamint a helyi lakosok és a bulinegyed közötti feszültségek. A Covid-járvány hatásai sem maradnak figyelmen kívül, sőt, a legendás szórakozóhelyek bezárása és lerombolása mellett, a helyükre lépő szállodák felemelkedése is fontos szerepet játszik a narratívában.

A helyi önkormányzatok működése és korrupciója mint egy hullámvasút, hol sikereket, hol pedig kudarctörténeteket hoz magával a települések számára. Felfedezhetjük azokat a történeteket, amelyekben hosszú évek kitartó munkája sem tudta megakadályozni, hogy néhány ikonikus hely bánattal zárja le életútját. Megismerhetjük azokat a sebeket is, amelyeket a terület elvétele és az ott épülő társasházak okoztak. Emellett fény derül arra is, hogyan alakította át a turizmus a bulinegyedet és a romkocsmák kultúráját, új értelmet adva e különleges városi tereknek.

Szóba kerül, hogy van-e nyereség ebben az iparágban, és hogyan lehet túlélni, akár új helyet is nyitni abban a kultikus ágazatban, amit romkocsmának nevezünk.

A Romokból című film érdekes alkotás. Annak, aki nem jár Budapesten, vagy nem élt itt soha, talán nem is mond semmit. Lehet még annak sem, aki itt élt, de távol maradt ettől a közegtől. Ez az alkotás egy lenyomat, élő emlékkép, ami húsz év húsba vágó gondolatait szedi össze. Voltak hibák, mélypontok, esték, amikor a benne dolgozók nem látták a holnapot. Talán picit letargikus, de túl sokat változott ez a világ ahhoz, hogy valódi, belesüppedős nosztalgiaként élhessük meg a filmet, még ha van is benne valamennyi ebből is. Egy viszont biztos: a Romokból kinyitja az ember szemét, és hagyja, hogy olyan dolgokat lássunk, amit korábban még sosem.