Dietz Gusztávot a rehabilitációs programból is eltávolították: "Közölték velem, hogy nem vagyok méltó az ige befogadására."


A tudatmódosító szerek elkerülhetetlenül összefonódtak a zűrös társaságokkal. Az egykori sportolónk több incidensbe is belekeveredett, és ahogy teltek a hónapok, a környezete is észlelni kezdte, hogy valami nincs rendben. Amikor nem jutott hozzá az áhított drogokhoz, súlyos elvonási tünetekkel küzdött, amelyek egyre nyilvánvalóbbá tették a problémáját.

- A heroin nem fű, meg nem diszkódrog, itt az elvonás nagyon komolyan jelentkezik. Ráadásul gyakran görcsös rohamokkal jár. Így viszonylag hamar kiderült, hogy baj van. Egyébként volt több túladagolásom is, konkrétan négy, amikor a mentő vitt el, mert ilyenkor egyszerűen leáll a légzés. Volt, hogy ez otthon történt, máskor egy biliárdszalonban, de olyan is volt, hogy a mellettem ülő srác, akivel együtt szúrtuk magunkat, már nem is kelt fel ebből. A temetésén is ott voltam - mesélte Dietz Gusztáv a Mindenki függő című YouTube-műsorban.

A színész egy kábítószer hatása alatt hozott meggondolatlan döntése következtében felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

- Volt egy ilyen "behajtós" dolog. Visszavittem egy boltos nőnek a pénzt, ő viszont végül nem akart kifizetni. Neki több esze volt, elkezdett üvölteni, hogy "rablás, fegyver van nála". Engem otthonról már fegyveres rablás miatt vittek el. Akkor már erősen Depidollal tartottak fent, meg kaptam a Rivotrilt, a Xanaxot is. Amikor megvonták tőlem, görcsös rohamom lett. Onnan elvittek a Korányiba, ahol bilincsben voltam, majd a zárt osztályról vittek gyorsított eljárással a tárgyalásra - idézte fel a történteket a színész.

A bírónő végül feltételes szabadságvesztésre ítélte, azzal a feltétellel, hogy elvégzi az egyéves rehabilitációs programot, ám ez a folyamat sem zajlott zökkenőmentesen

Ez a hely egy református intézmény volt, ahol minden reggel áhítatot tartottak. Ilyenkor bibliai szövegeket olvastak és értelmeztek, magyarázatokat fűztek hozzájuk. Dietz Gusztáv számára azonban ez a gyakorlat nem volt könnyen befogadható. Számára a hit egy személyes ügy, amit saját magában dolgoz fel, és nem kívánja, hogy bárki megmondja, hogyan kellene hinnie, vagy mit hogyan értelmezzen. Kérdéseivel sokszor zavarba hozta a vezetőséget, és végül ez vezetett ahhoz, hogy kirúgták az intézményből.

- Volt egy úgynevezett "véglegesítés", ami azt jelentette, hogy az első egy hónapban gyakorlatilag nincsenek jogaid, kvázi egy senki vagy. A véglegesítés után fogad be az intézmény, és onnantól kapod meg azokat a jogokat, amelyek minden bentlakónak járnak. Egy nappal azután, hogy véglegesítettek, behívott a vezető lelkész, és azt mondta: "Szedje össze a cuccait, és viszontlátásra, maga nem méltó az ige befogadására" - emlékezett vissza a színész, akinek végül a pártfogó felügyelőjével kellett egyeztetnie hétről hétre, hogy feltételesen szabadlábon maradhasson.

Related posts