A pihenés mára egy olyan luxuscikké avanzsált, amelyet bűntudattal övezünk, és ez komoly probléma.

Mikor lett a pihenés szégyenfolt a modern élet vásznán? Miért érezzük úgy, hogy ha nem rohanunk lépést tartva a világ forgatagával, akkor bizony lemaradunk? Valaha a pihenés természetes része volt az életnek, mára azonban bűntudattal terhelt luxusnak számít. A társadalom azt sugallja, hogy folyamatosan elérhetőnek, hasznosnak és termelékenynek kell lennünk – de meddig bírhatjuk ezt a feszített tempót? Miért engedjük meg, hogy mások határozzák meg, mikor van jogunk megállni és lélegezni? Talán itt az idő, hogy visszaköveteljük a legnagyobb kincsünket: önmagunkat.

Emlékszel arra az időre, amikor a kávé mellett csak úgy ültél, és a világ zajai távolinak tűntek? Vagy arra, amikor egy könyv lapjait forgattad, anélkül hogy közben a telefonodat bújtad volna? Az "énidő" valaha a mindennapjaink szerves része volt, de mára egyre inkább csak egy távoli emlék. A rohanó életvitelünkben alig találunk alkalmat, hogy önmagunkkal foglalkozzunk, és sokan már bűntudatot éreznek, ha egy kicsit kiszakadnak a mindennapi hajszából. De miért alakult ez így? Hogyan jutottunk odáig, hogy a saját belső békénk luxussá nemesedjen?

A digitális forradalom rengeteg új lehetőséget kínált számunkra, ám cserébe a csendet, mint értékes kincset, szinte teljesen elvett. A munkahelyek egyre inkább elvárják, hogy folyamatosan elérhetők legyünk, míg a közösségi média azt sugallja, hogy a láthatóságunk a posztjaink gyakoriságától függ. A folyamatosan érkező értesítések pedig állandó készenlétbe helyeznek minket, mintha soha nem lenne megállás. Az énidő azonban elengedhetetlen, és ehhez szükség van egy kis szünetre, egy "offline" pillanatra, de sajnos egyre kevesebben engedhetjük meg ezt magunknak.

László Szandra pszichológus megfogalmazása szerint a túlzott online aktivitás könnyedén egy algoritmusok által formált digitális buborékba zárhat minket. Ez a buborék folyamatosan olyan tartalmakat kínál, amelyek lekötik a figyelmünket, így szinte észrevétlenül elszakítanak a valóságtól és a mindennapi életünktől. Amikor állandóan a digitális térbe menekülünk – legyen szó utazásról, étkezésről vagy várakozásról –, elveszítjük a jelenlét lehetőségét. Pedig ezek az apró, mindennapi pillanatok gyakran rejtett felismeréseket, kreatív gondolatokat vagy mélyebb kapcsolódást kínálnak önmagunkkal és másokkal. Az élet apró örömei és élményei valójában gazdagíthatják a belső világunkat, ha hajlandóak vagyunk észrevenni őket.

Amit ma sokszor üresjáratnak nevezünk, valójában kulcsfontosságú része a belső folyamatainknak a szakértő szerint. Ilyenkor az idegrendszerünk a háttérben is aktívan dolgozik: feldolgozza a tapasztalatainkat, konszolidálja az emlékeket, és hozzájárul a mentális és fizikai regenerációnkhoz.

A közösségi média világában könnyen az az érzésünk támad, hogy mindenki más tökéletes életet él, miközben folyamatosan elfoglalt. A posztok teli vannak olyan pillanatokkal, ahol az emberek éppen valami "fontos" tevékenységet folytatnak: dolgoznak, utaznak, sportolnak vagy éppen tanulnak. Ezzel szemben sosem látunk olyanokat, akik csak ülnek és nézik a felhőket, mert az nem számít "érdekesnek". Így a pihenés egyre inkább elveszíti az értékét, hiszen a világ üzenete világos: aki nem folyamatosan pörög, az kimarad a versenyből.

Manapság a "produktivitás-fétis" és az állandó hajtás felemészti napjainkat. Ha nem csinálunk "hasznos" dolgokat, úgy érezzük, elvesztegetjük az időt. Egy csendes délutáni séta? Haszontalan. Egy órányi olvasás? Időpazarlás. Inkább dolgozunk, szervezünk, tervezünk, mintha attól függne az életünk, hogy mennyi mindent zsúfolunk bele egy napba.

Pedig a minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség. A modern társadalmakban az egyén értékét sokszor a teljesítménye határozza meg. A szakértő véleménye szerint, a kapitalista rendszer folyamatos növekedésre épül, és ez a gondolkodásmód egyéni szinten is belénk ivódik: mindig hasznosak akarunk lenni, többet elérni, hatékonyabbak lenni. Másrészt, azért érezhetjük az énidőt "haszontalannak", mert nem látjuk az összefüggést az énidő és a számunkra hasznos dolgok között.