A peronizmus: baloldali zsákutca vagy járható út? | Demokrata A peronizmus sokak számára rejtélyes politikai irányzat, amely Argentína történelmében jelentős szerepet játszott. Egyesek zsákutcának tartják, mások pedig járható útnak, amely a társadalmi ig

Az utóbbi időszakban a konzervatív médiában különféle fórumokon gyakran hallható az az állítás, hogy a peronizmus, amely Argentínában mély gyökerekkel bír és gazdag hagyományokkal rendelkezik, valamilyen baloldali ideológia lenne. Ez a megközelítés nem csupán félrevezető, hanem éppolyan komoly tévedés, mint amikor az ultraliberális Javier Milei elnököt jobboldalinak titulálják.

A peronizmus lényegében a klasszikus huszadik századi keresztényszociális és korporativista harmadik utas megközelítések helyi sajátosságokon alapuló társadalomszervezési modellje. Nehezen illeszthető be a hagyományos jobb-bal spektrum keretei közé, de ha muszáj, akkor inkább jobboldalinak tekinthető, mintsem baloldalinak. Ezt alátámasztja a peronizmus határozott antikommunista állásfoglalása is.

No de mi is ez a peronizmus? Ahhoz, hogy megértsük, ismernünk kell a száz évvel ezelőtti Argentína állapotát. Valószínűleg nem meglepő, hogy az Egyesült Államok - mely megszületése óta egyebet sem tesz, mint hódító hadjáratokat folytat - már akkor is vadászterületnek tekintette Dél-Amerikát. Ezért diadalmaskodhatott a szubkontinens számos országában a szocialista, kommunista ideológia - annak sajátos helyi formája ugyanis a marxista, leninista elmebaj mellett a megalázó gyarmati alávetettség alóli felszabadítást is zászlajára tűzte, és el kell ismerni, hogy az esetek többségében meg is valósította. Más kérdés, hogy a vörös ideológia törvényszerűen életképtelen diktatúrákba torkollott.

Argentínát száz évvel ezelőtt a magyar ésszel elképzelhetetlen nagyságú, jórészt külföldi érdekeltségű, főleg állattartással foglalkozó nagybirtokok helyi illetőségű oligarchái uralták. A munkásság és a földművesség minden túlzás nélkül gyalázatos nyomorban tengődött, nem csoda, hogy a marxista ideológia futótűzként terjedt.

A vadkapitalizmus embertelen arcát és a vérgőzös kommunizmus zűrzavarát egyaránt felismerte Juan Domingo Perón tábornok, az argentin hadsereg egyik kiemelkedő tisztje (1895. október 8., Lobos - 1974. július 1., Buenos Aires). 1940-ben hazája római nagykövetségén katonai attaséként kezdett dolgozni. Mussolini Olaszországának gazdasági sikeressége mély benyomást tett rá, és tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a súlyos társadalmi problémák kezelhetők anélkül, hogy az országot megosztó osztályharcot kellene folytatni. Hitvallása szerint a hatékony államszervezéssel a munkaadók és a munkavállalók közötti munkabéke megteremthető.

Argentin fasizmus? Egyáltalán nem erről van szó. Perón nem lett a fasizmus követője, de kétségtelen, hogy a korabeli Olaszország egyes elemeit beépítette a saját politikai filozófiájába, amelyeket relevánsnak tartott az argentin valóság szempontjából.

Ahhoz, hogy megvalósíthassa vízióit, elengedhetetlen volt, hogy belépjen a politika színpadára. Nacionalista katonai vezetőkkel szövetkezve megalapította az Egyesült Tisztek Csoportját (Grupo de Oficiales Únidos), amely 1943. július 4-én sikeresen megszerezte a hatalmat a gazdaságilag stabil, ám politikailag meggyengült oligarchiától. Perón 1946 januárjában elnökké választották, és egészen 1955-ig irányította az országot, majd a 1955 és 1970 közötti spanyolországi száműzetését követően 1973-tól 1974-ig ismét a hatalom közelében volt. 1947 júliusában létrehozta a népszerű, gyakran populista jelzővel illetett Peronista Pártot, valamint a felesége, Eva Duarte Perón (a híres Evita) által vezetett Peronista Női Pártot, amely kiemelten foglalkozott a női jogokkal, és szakszervezeti támogatás mellett új tömegeket vonzott a mozgalomhoz. Ekkor formálódott meg az a kultusz, amely máig él Evita körül.

Az új vezetés a gyarmatosító szándékú amerikai materialista liberalizmus és a Szovjetunióból érkező bolsevizmus fenyegetéseit egyenlő mértékben komolyan vette. Ezeket a kihívásokat elkerülve, a munkásosztály és a parasztság támogatását keresve, egyedi argentin utat fogalmazott meg. Ezt az irányvonalat juszticializmusnak nevezték, amely az igazságosságot tette a társadalmi szerveződés alapelvévé.

A juszticializmus legfőbb célja a gazdasági függetlenség visszaszerzése volt. Ennek érdekében a külföldi tulajdonú vállalatokat visszavásárolták. Ezt a politikát a munkástömegeken kívül az argentin Egyház is támogatta, a juszticializmus ugyanis számos fő irányában egybecsengett a keresztény tanításból levezethető szociális felfogással.

Perón ideológiájának középpontjában a társadalmi harmónia eszméje állt. A kapitalizmust mint a probléma forrását, míg a kommunizmust annak következményeként értelmezte, és mindkettőt határozottan elutasította. A társadalmi egyenlőség jegyében különféle intézkedéseket vezettek be a legszegényebb rétegek életkörülményeinek javítása érdekében, miközben nagyszabású iparosításba kezdtek, ami drasztikusan csökkentette a munkanélküliséget. A mai szemléletmóddal, magyar állampolgárként is figyelemreméltó lépéseket hajtottak végre: a közszolgáltatásokat és a stratégiai erőforrásokat állami kézbe vették, nagyszabású közmunkaprogramokat indítottak, fejlesztették a közlekedési infrastruktúrát, és csökkentették az egészségtelen nagybirtokok befolyását. Támogatták a kisgazdaságokat, minimálbért vezettek be, valamint méltányosan szabályozták a nyugdíjrendszert. A szakszervezeteket megerősítették garanciákkal, a szociális jogokat a parasztság számára is biztosították, és alkotmányos védelmet nyújtottak a munkavállalói jogoknak, valamint a családok védelmének.

Ezen túlmenően gondoskodtak a hazai ipar védelméről, támogatták az argentin üzleti szférát, mindeközben pedig megőrizték az állam koordináló és összehangoló szerepét.

Tehát kialakult egy olyan kapitalizmus, amely figyelembe veszi a szociális szempontokat, és szabályozott keretek között működik, mindezt úgy, hogy az állam nem gyakorol közvetlen irányítást a gazdaság felett – inkább rendszermenedzserként funkcionál. Ez a megközelítés pedig sikeresen működött.

A juszticializmus nem csupán a gazdasági aspektusokra, vagyis a materiális dimenziókra összpontosított; éppolyan jelentőséget tulajdonított a vallási és lelki élet kérdéseinek is.

Az Isten hatalmát a lélek mélyén kell megerősíteni; a szellemit a fizikai világ fölé kell emelni. (...) Minden embernek arra kell törekednie, hogy birtokolja a föld és az ég egy szeletét.

- vallotta Perón. A juszticializmus filozófiája szerint a társadalom négy alapvető erő hatása alatt áll, amelyek egymással küzdenek: az idealizmus, a materializmus, az individualizmus és a kollektivizmus. E négy erő úgy hat egymásra, hogy párokba állnak, így kialakul a spirituális és a materialista individualizmus, valamint a spirituális és a materialista kollektivizmus. Ezek a kombinációk társadalmi igazságtalanságot és egyéni boldogtalanságot eredményeznek. A juszticializmus szerint az idealizmus feladata, hogy az emberi lelket Istenhez vezesse, míg a materializmus célja, hogy biztosítsa mindazokat az anyagi javakat, amelyek az idealizmus megvalósításához szükségesek. Az individualizmus az ember önazonosságának kifejezője, míg a kollektivizmus azon dolgozik, hogy keretet és lehetőségeket biztosítson az individualizmus kiteljesedéséhez. A juszticializmus pedig mindezekhez elengedhetetlen keretet teremt.

Ami azt illeti, Perón rendszere cseppet sem volt demokratikus, legalábbis a szó ma ismert liberális értelmében. Autoriter berendezkedést valósított meg, ami azonban nem volt tankönyvi jellegű diktatúra, hiszen legálisan működhettek különböző ellenzéki pártok. Ugyanakkor megesett, hogy egyes lapokat betiltottak.

A rendszer végső megingását 1955-ben a hirtelen megugró infláció okozta, amelyet politikai ellenfelei ügyesen kihasználtak. Perónnak nemcsak a haditengerészetben akadtak ellenzői, hanem az egyházban is, ahol az oktatási dominanciájukat féltették. A régi oligarchák sem tűntek el a színből, így a feszültségek együttesen vezettek Perón 1955-ös bukásához és kényszerű száműzetéséhez. Az ezt követő 15 évben Argentína anarchikus állapotba került, gyakori politikai erőszakkal terhelve, ami lehetővé tette, hogy Perón visszatérjen és sikeresen konszolidálja az országot. Halála 1974-ben azonban nem zárta le a peronizmus történetét; az eszme tovább élt, és bár formája megváltozott, a mai napig hatással van az argentin politikai tájra.