"A brutalista stílus valóban az egyik legkomplexebb kihívást jelentette eddig."

Táncosként és gyerekszínészként indította pályafutását, majd az amerikai Brady Corbett társaságában egyre merészebb filmprojektekbe vágott bele, főként Magyarország területén. A brutalista stílusú film forgatókönyvét és producereit is jegyző norvég Mona Fastvold exkluzív Zoom-interjút adott a Népszavának, ahol megosztotta gondolatait és élményeit.

A tengerentúli sajtó tele van izgalmas hírekkel arról, hogy Brady Corbett és Ön közösen megdöntötték a hollywoodi normákat. Ám arról sokkal kevesebb információ érkezik, hogyan alakult az Ön útja a forgatókönyvírás és rendezés világába.

Gyerekszínészként indultam a pályafutásom során, és érdekes módon Brady is hasonló úton jár. Nyolcéves koromban léptem be a norvég állami csatorna világába, ahol már fiatalon rengeteget tévéztem. Az a vágy hajtott, hogy a forgatások színhelyén lehessek, és elbűvölt a filmkészítés folyamata. A színészet nem csupán szórakozás volt számomra, hanem egy nagyszerű lehetőség a tanulásra is, hiszen közvetlenül a legjobb szakemberektől kérdezhettem. Gyermekként és tinédzserként emellett táncoltam is, és profi szintű képzésben részesültem ebben a műfajban. Filmes iskolába soha nem jártam, a filmkészítést csupán a gyakorlatban sajátítottam el. A húszas éveim elején azonban kezdett elegem lenni a kamera előtti szereplésből, és elgondolkodtam, hogy talán más irányba kellene lépnem. Rájöttem azonban, hogy az életem mindig is a mozgóképek körül forgott, csupán a kamera másik oldalán álltam. Egy perccel azután, hogy ezt a felismerést tett szert, elkezdtem rövidfilmeket és zenei klipeket készíteni. Szoros kapcsolatban álltam a brooklyni zenei szcénával, és számos amerikai és európai zenekarral dolgoztam együtt. Egy évet szenteltem annak, hogy erre a területre összpontosítsak, hiszen az írásban már volt tapasztalatom. Családom írókból áll, anyám és nővérem is művészi pályán mozognak, könyveket írnak és doktori fokozatot szereztek. Ők nem kedvelik a "buta" filmeket, míg engem az érdekelt, hogyan lehet képek segítségével kifejezni magunkat.

Aztán elkészítette az egészestésrendezői debütjét, a The Sleepwalkert, ami a 2014-es Sundance-en mutatkozott be, és Bradyvel közösen írta.

A filmet teljes mértékben a saját erőmből finanszíroztam, hiszen minden egyes forintot magam gyűjtöttem össze. Fáradhatatlanul dolgoztam a projekten, a történet már régóta a fejemben élt, mielőtt a kamerák elé álltunk volna. Minden részletet alaposan megterveztem, hiszen az időnk rendkívül szoros volt: tizenkilenc nap alatt kellett leforgatnunk a filmet Brady-vel, ami az első közös munkánk volt. Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak, és azonnal elkezdtünk beszélgetni. Olyan sok közös elképzelésünk volt a filmkészítésről, hogy végül együtt vágtunk bele a The Sleepwalker forgatókönyvének megírásába. Ezt követően pedig szinte elválaszthatatlanokká váltunk, mind alkotóként, mind élettársként. Míg a The Sleepwalker készült, párhuzamosan megírtuk a The Childhood of a Leader forgatókönyvét is, amely Brady rendezői debütálása lett. A The Sleepwalker esetében norvég tőkét ötvöztem amerikai magántőkével, így a film európai-amerikai koprodukcióvá vált, ami akkoriban meglehetősen ritka volt. Bár nem volt könnyű a két forrást összehangolni, végül sikerült. A Childhoodot is hasonló módon tudtuk megvalósítani. Ekkor a produkciós tervezőnk hozott minket Magyarországra, ami igazi áldás volt mindkettőnk számára. Most már egy évtizede vagyunk itt, és ez a hely szinte a második otthonunkká vált.

A Sundance Filmfesztivál a független filmesek számára valóban páratlan lehetőségeket kínál, hiszen itt találkozik a kreativitás és a közönség. Az ottani kezdetek izgalmasak és kihívásokkal teli élményekkel teliek. Az alkotók számára ez a platform nem csupán a filmjük bemutatására ad lehetőséget, hanem egy közösségbe való belépést is jelent, ahol hasonló gondolkodású emberekkel találkozhatnak, és inspiráló párbeszédet folytathatnak. Az első lépések a Sundance-en tele vannak várakozással és szorongással, hiszen a világ szeme rájuk figyel, miközben az alkotásuk életre kel.

Nagyon vegyes érzéseim voltak, mert abban az időszakban már várandós voltam a Bradyvel közös gyermekünkkel, ám erről még nem volt tudomásom. Míg a filmet népszerűsítettem, sorra adtam az interjúkat, és azt hittem, hogy a magasság vagy a levegő miatt érzem magam furcsán. A premier igazán lenyűgöző élmény volt, több mint kétezer ember előtt kellett színpadra lépnem. Olyan érzés volt, mintha az ember sok munkával létrehozott volna valami aprócska csodát, majd egyszer csak ott áll egy szentélyben a művével, és az egyetlen gondolat, ami átfut az agyán: Atyaúristen, mit keresek én itt?! Hihetetlen kezdet volt.

De akkor, ha jól értem, egy évtizede Magyarország az élete, életük része.

Igen, a The Childhood of a Leader volt az a film, ami miatt eljöttünk: itt lehetett megfizethető áron, mégis magas színvonalon megteremteni a korabeli Franciaország atmoszféráját. Ezt a projektet is analóg celluloid filmre forgattuk, ami manapság világszerte egyre ritkább, de Magyarországon két olyan filmlabor is működik, amely képes a klasszikus film előhívására. Emellett nem feledkezhetünk meg a lelkes és tapasztalt stábtagokról, akik nagyban hozzájárultak a munkánkhoz. Ráadásul megismertük Jancsó Dávidot, egyik legfontosabb alkotótársunkat. Édesapja, Jancsó Miklós filmjei iránti rajongásom már régóta elkísér, és Tarr Béla hatása is jelentős volt számomra – a magyar filmkultúra és történelem mindig is szerves része volt az életünknek. Az Eljövendő világot Romániában forgattuk, mivel ott találtuk meg a megfelelő természeti környezetet, de Bradyvel együtt visszatértünk A brutalistával és a következő rendezésem, az Ann Lee munkálataira. Eddig három filmet készítettünk közösen Magyarországon, az utolsó kettőt a Proton produkciós céggel, Petrányi Viktória producer irányításával. Hihetetlen érzés, hogy már tíz éve nagyrészt ugyanazzal a magyar stábbal dolgozunk. Az Egyesült Államokban rendkívül költséges és nehézkes független filmes projektet megvalósítani, ezért igazán értékes, hogy van egy olyan csodálatos hely a világban, mint Magyarország. Sok ismerősünk viccelődik velünk, hogy mikor vásárolunk itt lakást és nevezzük otthonunknak. Ki tudja, talán ez egyszer valósággá válik?

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Végső soron, nyugodtan feltüntetheti a névjegyén, hogy norvég származású, Magyarországon élő, amerikai filmek rendezésével foglalkozó alkotó, nem igaz?"

De! A lányunk idén nyáron magyar nyári táborban volt. Nagyon jól érezte magát. Élete nagy részét Magyarországon töltötte. Csak az a szörnyű, hogy magyarul jobban kellene tudnom, de a nyelvük olyan nehéz. Nagyon messze van a norvégtól.

Ez tényleg megbízhatóan így van. Emellett a brutalista építészet jelentős része magyar nyelven van jelen, és a történet középpontjában egy magyar zsidó emigráns pár áll.

Ez eléggé hamar eldőlt, hiszen mindkettőnket lenyűgöznek Breuer Marcell és Moholy-Nagy László életműve, és számos egyéb kelet-európai zsidó építész alkotásait is csodáljuk. Számunkra már a legelején magától értetődő volt, hogy magyar lesz a fő karakter, akit épp a részben magyar származású Adrien Brody alakít, akinek a családja az ön hazájából vándorolt ki az Egyesült Államokba. Szóval ez nem udvariasság a részünkről, csak következetesség.

Ha már a magyar nyelv kihívásairól esett szó, mesélje el, hogy mi történt Felicity Jones-szal, aki állítólag jobban bánik a magyar nyelvvel, mint Adrien Brody!

Mire gondol? Ezt mindenképpen el kell mondanom Felicitynek! Az a furcsa helyzet áll elő, hogy Adrien folyékonyan beszél magyarul, így nem igazán mondhatjuk róla, hogy ne tudna. Amikor a nagyapja úgy döntött, hogy elhagyja az országot, az édesanyja, aki Magyarországon született, csupán tizennégy éves volt. Felicity többször is megkeresett a forgatáson, és megjegyezte, hogy Adrien hangja kísértetiesen emlékeztet a nagypapájára. A szegény színészeinket egy kétszáz fős, magyarul beszélő stáb segítette a helyes kiejtésben. Képzeld, ennél félelmetesebb helyzetet is el tudsz képzelni? Hiszen senki sem vágyik arra, hogy Lugosi Béla módjára beszéljen, és paródiát csináljon az akcentusából. Felicity valóban tehetséges - a nők általában ügyesebben kerülik az akcentusokat -, a hanglejtése pedig sok szempontból hasonlít a magyar nyelv ritmusához. De ahogy mondtam, érthető, hogy aggódott!

Brady Corbet többször is hangsúlyozta, hogy a "Brutalista" című filmje a nyolc éven át tartó küzdelmek és szenvedések gyümölcse.

Igen, valóban a közös munkánk gyümölcse. Mindketten producerek vagyunk, és egyaránt mi írjuk a saját filmjeinket, valamint a második egységet irányítjuk, amikor a másik éppen a fő rendezői székben ül. De A brutalista valóban a legnagyobb kihívás, amivel eddig szembesültünk. Amikor Bradyvel elkezdtük az írást, azt mondtam neki, hogy nem szeretném, ha a kivitelezés körüli aggodalmaink gátat szabnának a kreatív folyamatnak. Csak annyit akartam, hogy a történet úgy bontakozzon ki, ahogyan azt megérdemli. És végül pontosan ezt tettük. Aztán jött a neheze: összesen tízmillió dollár állt rendelkezésünkre a film elkészítésére.

Az egyetlen film, amit Brady íróként nem jegyez, az Eljövendő világ című neo-western. Kíváncsi vagyok, hogy ez a választás hogyan illeszkedik a nagyobb képbe?

A forgatókönyvet két kivételes író, Jim Shepard és Ron Hansen alkotta meg számomra. Olyan gyönyörűen íródott, hogy hirtelen elbizonytalanodtam: vajon képes leszek-e ezt filmre vinni. A srácok viszont azt mondták, hogy a szöveggel bármit tehetek, a döntés az én kezemben van. Tényleg megadták azt a szabadságot, hogy a karakterekkel, a történet felépítésével és a narratívával szabadon játszhassak. Talán ezért is vágtam bele, mert akkoriban több projektem is kudarcot vallott. Egy bálnavadász közösségről próbáltam filmet készíteni, ami rendkívül költséges és kihívásokkal teli volt. A történet zömében férfiakról szólt, és sokan furcsállták, miért akar egy nő mesélni róluk - inkább maradjak a saját történeteimnél. Én azonban úgy érzem, izgalmas, ha egy férfi történetét női szemszögből közelítjük meg, nem igaz? Végül is, én is ember vagyok.

Korábban említette legújabb rendezését, az Ann Lee-t, mely szintén "magyar" film lesz. Méghozzá musical.

Ez a film igazán ambiciózus vállalkozás. Egy egész életet átfogó, korhű történet bontakozik ki, amely a tizennyolcadik század végén játszódik Manchester, New York és Massachusetts színhelyein. Bradyval együtt arra törekszünk, hogy felejthetetlen filmes élményeket hozzunk létre, és ez a célunk minden munkánkban. Egyszerűen lenyűgöző lenne egy olyan történetet elmesélni, amely három ember életéről szól, akik egy lakásban beszélgetnek. Hangulatosnak tűnik, de valahogy ez nem a mi utunk. Én inkább egy erdőbe képzeltem el százötven táncost, és a mi tehetséges producereinknek kellett kitalálniuk, hogyan valósíthatjuk ezt meg. Szerencsére Viktória és a csapata rendkívüli kreativitással oldotta meg a táncosok feladatát. A forgatás fizikailag rendkívül megterhelő volt. Bár nagyon szórakoztató volt, ez volt az eddigi legforróbb nyár, amit valaha átéltem. A magyar táncosok számára hatalmas kihívást jelentett a korhű jelmezek viselése, de mindannyian szenvedtek a művészetért, és ez igazán inspiráló volt.

A brutális esztétika világa: A brutalista című film a UIP-Duna Film forgalmazásában érkezik!

Természetesen! Íme egy egyedi névjegy szöveg: --- **Névjegy** **Név:** [A Te Neved] **Pozíció:** [A Te Pozíciód] **Cég:** [A Cég Neve] **Telefonszám:** [Telefonszámod] **E-mail:** [E-mail címed] **Weboldal:** [Weboldalad linkje] **Rólam:** Szenvedélyes szakember vagyok, aki elkötelezett a [szakterület] iránt. Célom, hogy innovatív megoldásokat hozzak létre, és hozzájáruljak a közösség fejlődéséhez. Szabadidőmben szeretek [hobbi/érdeklődési kör], ami segít új ötletek és inspirációk felfedezésében. --- Ha szeretnél további részleteket vagy más stílust, kérlek, jelezd!

Mona Fastvold 1986-ban született Oslóban, norvég filmrendező, forgatókönyvíró és színésznő. Többek között az Eljövendő világ (Világunk ez után) című filmdráma rendezőjeként ismert. Brady Corbet 2012 óta nemcsak az alkotásban társa.