L’art pour l’art – avagy a művészek mind ingyenélők?

Régi kérdés, hogy a művészek hajtanak-e hasznot. Vagy inkább cask ingyenélők, akik jól mulatnak a “civil” társadalom költségén. Ön szerint?

Mindez a Cate Blanchett kizárólagos szereplésével készült flm, a Manifesztum megtekintése után jutott eszembe. Ha ez most filmajánló lenne, egy olyan unalmas sorral folytatnám, mint például “a film éles társadalomkritikát fogalmaz meg”,  bla, bla.

De sajnos igaz a klisé. 12 teljesen különböző karakterrel találkozunk, és mindegyikük a művészet szerepéről ad elő hosszú monológokat.

A film nagyon hasznos, cselekménye azonban nincs. Első megtekintése még az Üvegtigrisénél is fájdalmasabb, annyira nem történik semmi benne. A cím tökéletes, hiszen minden egyes jelenetben egy kiáltvány hangzik el a művészet szerepéről, a Cate Blanchett által alakított 12 karakter egyike által.

Hogy a filmajánlós kikacsintásból visszakanyarodjunk témánkhoz, az egyik jelenetet emelném ki, mely különösen megfogott. Egy hatalmas teremben ülő, valószínűleg tőzsdei brókerek telefonálnak és tárgyalnak telefonon keresztül. Egy hideg tekintetű, jó karban lévő, középkorú nőt emel ki a kamera, elegáns kosztümben. Arcán folyamatosan az “értem én, de nem érint meg a dolog” flegma kifejezése látszik. “Nothing personal, just business” – azaz semmi személyeskedés, csak üzlet – ezt juttatja eszembe a jelenet, a narráció is erre utal. Az üzlet világa, mely az abban dolgozó emberek világa is egyben, nem enged teret a felesleges tényezőknek, mint például érzelmek, morál, etika, becsületesség. Haladni kell előre, a technológia által kijelölt fényes ösvényen. Aki nem hasznos, felesleges, Aki lemarad, megérdemli. Aki nem elég kemény, kihullik, na és?

Mondhatná, hogy ez semmi újat nem jelent. És igaza is van! A művészet szerepe mindig is egyfajta ellensúlyozás volt. Ha túlságosan eltolódik a társadalom valamelyik szélsőség irányába, a művészek kritikát fogalmaznak meg és rámutatnak az ellentmondásokra, a bizarr túlzásokra.

Persze vannak olyan művészek, akik nem foglalkoznak a társadalmi szerepvállalás kérdésével. Egyszerűen kifejezik önmagukat, mert máshogy nem tudnak létezni. Közben azért örülnek, ha néhány művüket értékesíteni tudják. Ez segít nekik a továbbiakban, hogy folytathassák önkifejezésüket.

Bármelyik ágról is legyen szó, a művészetek megihletnek, segítenek visszatalálni igazi önmagunkhoz, vagy éppen új területeket fedezhetünk fel általuk, saját magunkban. Megállunk egy pillanatra és elgondolkodunk – mivégre is vagyunk ezen a világon?

Művészet a művészetért? Inkább művészet az emberekért.

Köszönjük!

 

Baby on board – a felnőttek dögöljenek meg, avagy miért dicsőítjük gyerekeinket

„Baby on board” – azaz gyerek a fedélzeten feliratú matricákkal egyre gyakrabban találkozunk a forgalomban. Mire jó ez és mi áll a jelenség mögött?

Sárga háromszögben vagy piros körben lévő figyelmeztetésként találkozunk sok autóstársunk járművén ezzel a felirattal. Elsőre teljesen érthetőnek és jogosnak tűnhet. Ha valaki gyerekkel utazik, nem Forma-1-es pilóta módjára fog közlekedni, hanem megfontoltan, lassabban, nyugodtabban..

És erre miért kell figyelemeztetni a többi közlekedőpartnert? Mert gyerek nélkül gyorshajtunk, szabálytalankodunk, mindenkit ledudálunk és kikiabálunk az ablakon, hogy „takarodj már az útból de büdös paraszt, hogy a k*rva anyádat b*sznád meg!”?

Egyszerre már nem is olyan érthető az elsőre ártatlannak tűnő felirat. Azon túl, hogy másképp közlekedünk gyerekkel, felveti a kérdést: többet ér egy gyerek élete, mint egy felnőtté?

Ennek kiderítéséhez érdemes kitérnünk arra a kérdésre, hogyan változtak meg a gyerekvállalási szokások napjainkban. 30-40 évvel ezelőtt korábban szültek a nők, és átlagban is több gyermeket vállaltak. Bár elsőre meghökkentőnek tűnhet a megállapítás,

„a gyerek kevesebbet ért akkor, mint ma.”

Jut is-marad is alapon ha az akár csak három gyerek közül meghalt egy, még mindig maradt kettő másik.

Napjainkban sok változásnak lehetünk tanúi e téren. A nők jelentős része felsőfokú végzettséget szerez. Az alapképzés elvégzését követően is már 23 évesek jellemzően, s csak ekkor kezdik még el „bedolgozni” magukat egy adott munkahelyre. Egyetem, PhD, orvosi diploma – mind olyan tényezők, melyek még inkább kitolják a gyerekvállalás időpontját.

Az anyukák többsége így nem ideális korban szüli meg első gyermekét, sok nehézséget követően, nem ritkán évekig tartó számtalan sikertelen mesterséges megtermékenyítési kísérlet után.

Ennek egyik következménye, hogy a gyerek felértékelődött. Hasonlóan az árupiachoz, a csekély számú és pótolhatatlan jószág értéke akár felbecsülhetelenné is válhat. Mit teszünk egy ilyen jószággal? Óvjuk még a széltől is, elszigeteljük a világtól, nehogy baja essen.

“És ‘Baby on board’ matricát ragasztunk az autónkra.”

A fenti jelenségre adott humoros válasz, amikor az autóstársak „Adults on board – we also want to live”, azaz „felnőttek a fedélzeten – mi is élni szeretnénk” feliratú levonókat helyeznek el járművükön.

Akár van matrica az autóján, akár nincs, arra kérjük: mindig vezessen óvatosan és körültekintően, hiszen bármelyikünk élete egyszeri és megismételhetetlen. Akár gyereké, akár felnőtté.

Hogyan lépjünk túl frusztrációnkon és legyük boldogabbak

Gyakran érzi magát csalódottnak, dühösnek vagy lehangoltnak? Bosszantja, hogy mások többet értek el, mint Ön? Olvassa el tanácsaink, melyek segíthetnek.

Bonyolult világban élünk, rengeteg elvárással. A szülők elvárják, hogy a gyerekek jól teljesítsenek az iskolában, különben utcaseprőként végzik. Játszanak hangszeren, sportoljanak. A szórakozás már csak a fiataloknak fontos.

A felnőttek világa se kevésbé versengő. Ha nem emelkedik a fizetése, vagy kisebb mértékben, mint azé a buzgómócsing kollégáé, igaszságtalannak érezheti helyzetét. „Ennél többet érdemlek!!” – gondolhatja.

A partner kiválasztásánál is hatalmasak a külső elvárások. Legyen szép de ne egy buta plázacica. Legyen intelligens, hogy be lehessen mutatni otthon és tudjon vele beszélgetni, de ne legyen egy szifonszemüveges laborpatkány. Ne akarjon beleülni a tutiba és otthonmaradni örökre a gyerekekkel, egy elhízott tehén testében. De nehogy a karrierjét a család elé helyezze az a számító, karrierista szuka.

Elvárásokból tehát nincs hiány. Hogyan kezelje ezeket saját magában, érdemes-e velük egyáltalán foglalkozni? Cikkünkben próbálunk néhány pontot tisztába tenni és hasznos tanácsokkal szolgálni, hogy kevésbé legyen frusztrált és sikeresebbé válhasson mind a magán-, mind az üzleti életben.

Ne hasonlítgassa magát másokhoz

Frusztrációnk nagy része innét ered. Egy ismerőse ugyanannyi idősen mint Ön már saját vállalkozással rendelkezik, míg Ön egy rissz-rossz állásban gályázik éve óta alkalmazottként. Az a dagadt szomszéd hetente másik csajt visz fel magához, míg Ön csak fut a lányok után, kevés sikerrel.

Ezt most hagyja abba!

Tényleg. Helyette ugorjon a következő pontra.

Önmaga legyen a mérce

Nem érdemes magát másokhoz hasonlítani. Biztosan hallotta már az elcsépelt mondást, mindenkinek megvan a saját keresztje. Fogalmunk sincs, milyen nehézségeken ment keresztül az, akit irigylünk. Tudja, emnnyit kell ahhoz dolgozni, hogy beinduljon egy vállalkozás? Hány kikosarazásba kerül, főleg ha előnytelen a külseje, míg felszed valakit? Sokba.

Legyen a mostani önmaga a mérce, és ahhoz hasonlítsa a holnapi énjét.

Tegyen kis lépéseket – minden nap

Ahelyett, hogy másokat méreget, tartson önvizsgálatot. Tanulmányozza, melyek azok a lépések, amelyek szükségesek céljai eléréséhez. Bontsa le ezeket és tűzzön ki köztes célokat és lendüljön akcióba. Így abban a tudatban térhet nyugovóra, hogy aznap is tett valamit saját magáért.

Legyen irigy

De ne az eredményekre, hanem arra, ahogyan elérte azokat az a sikeres valaki. Nem szégyen tanulni a jobbiktól. De fáj. Mert ehhez be kell ismernie, hogy nem olyan jó, mint az az illető. A túlzott büszkeség az egyik legnagyobb akadálya fejlődésének.

Ne legyen végletes

Ha valami nem sikerül, ne roppanjon össze. Ez nem a világ vége, csak egy újabb lépés a siker felé. Olvasson bele bármelyik – végül – kiemelkedően sikeres ember életrajzába. Mindegyikük kiemeli, mennyi terve és számítása nem jött be. Túlnyomó többségük többször az anyagi csőd szélén állt, vagy padlóra is került jópárszor. A sikeres embert nem az választja el a többiektől, hogy minden bejött neki. Sokkal inkább az, hogy míg a többiek feladták, vagy nem tanultak hibáikból, a sikeresek felálltak miután leszűrték a tanulságokat és változtattak módszereiken.

Ha ezeket a tanácsokat megfogadja, a siker elkerülhetetlen lesz. Ehhez kitartást és jókedvet kívánunk, és ne felejtse el élvezni a sikerhez vezető utat!

Kell a kisbusz, ha jön az első gyerek? Autós tippek újdonsült apáknak

Sokan az első gyerek születésekor határoznak úgy, ideje akár a rajongott autót eladni, és helyette egy praktikus kisbusz vagy egyterű mellett dönteni. Tényleg érdemes? Olvasson tovább és megtudja.

A kisbusz vagy egyterű a kilencvenes évek elején kezdett hódítani. A Renault Espace volt az úttörő, melyet sorra lemásolt aztán a többi gyártó is. Nem kellett sok idő és ellepték az utakat ezek a járművek, könnyű belátni miért: tágas utastérrel és hatalmas csomagtartóval rendelkeznek.

Jó apa vagy? Hát kisbusz áll-e már a garázsban?

A vitathatatlan praktikum mellett úgy tűnik, a fejekben is sikeres volt a kisbusz vagy másnéven egyterű népszerúsítése. Ez utóbbi elnevezés furcsának tűnhet, hiszen bármelyik kombi vagy ötajtós autó egyterű. Az autóipar és még inkább az autós újságírók a személyszállításra szánt  kisbusz  újszerűsége miatt elterjesztették ezt a kifejezést , mely azóta is fennmaradt.

Sokszor látjuk, hogy már az első gyerek érkezésekor az elintézendő teendők közé kerül az autó lecserélése. Kiságyat beszerezni- pipa. Ruhák, játékok özönét fogadni a rokonoktól, barátoktól – pipa. Autót eladni, kisbusz vagy egyterű után nézni – szomorú döntés, de pipa.

Tényleg kell az egyterű, ha jön az első gyerek?

Nézzük, van-e értelme az egyterű beszerzésének, ha jön az első gyerek. Megvizsgáljuk azt a három szempontot, amely a döntés hátterében áll a vásárlól indoklása szerint.

Csomagtér

Egy gyerek érkezése az autóban is rengeteg helyet követel. Szállítani kell a fürdetőkádat, a babakocsit, a játékokat, be kell férjen a gyerekülés hátra. Egy gyerek esetén tényleg csak egy egyterű képes mindezeknek megfelelni?

Nem!

A babakocsik – az igaziakhoz hasonlóan – sokat fejlődtek az elmúlt néhány évtizedben. Könnyebbek és jól összehajthatóak jellemzően. Ha Ön megteheti, hogy kisbuszt vegyen, biztosan nem fog egy összehajthatatlan, 30 éves babakocsit vásárolni. A gyerekülés szintén lazán befér egy személyauó hátsó ülésére, erről bővebben a biztonság pont alatt olvashat. Gondolja csak át: akár hosszú út esetén is csak 3 főről beszélünk, helykínálat szempontjából ennek egy kompakt méretű személyautó simán megfelel.

Utastér és biztonság

Részben érintettük már az előző pontban. Ha megvan az Isofix rögzítési pont, már csak egy jó gyerekülés kell. A másik fontos biztonsági extra az anyósülés előtti légzsák kikapcsolhatósága, csak ezt követően szabad ide helyezni a gyerekülést. És a gyereket.

A kényelmes ki-és beszállás érdekében tehát nem érdemes egyterű mellett dönteni. Ha háromajtós autója van, az vitathatatlanul kényelmetlenebb lesz, ezt valóban nem javasoljuk. Az első ülések előredöntése, a ki-bemászás a mózeskosárral majd későb ba gyereküléssel nem egy leányálom.

Akkor jöhet az egyterű, vagy felesleges a kisbusz?

Nem szeretnénk lebeszélni. Ha megvan a kellő anyagi forrása, hamarosan tervezik a következő gyereket vagy mindkettő fennáll, miért ne vásárolna egyterűt? A kisbusz ugyanakkor nem kötelező kellék egy gyerek esetén, kényelmesen és gondmentesen kiszolgálja a megnövekedett igényeket is egy ötajós kompakt.